A valódi tanulás a mintából táplálkozik

Először is szeretnék egy idézetet megosztani ami inspirált a bejegyzés megírására:

"A spirituális, ezoterikus vagy életvezetési tanítónak valóban nem kell szeplőtelennek lenni, hogy egy rendszert átadjon úgy, hogy a tanítvány azt használni tudja.
DE eredményeket fel kell mutatnia azon a téren, amiről tanít!
Legalább pár lépéssel a tanítvány előtt kell járnia abban a témában.
Tehát ha jó tanítót akarsz, ne azt nézd tökéletes-e, elég ha a tanulni vágyott témában elért eredményei arról tanúskodnak, hogy jól halad az úton, amiről beszél!
A mester az más, ő egy az egyben azt éli már amit tanít, élete is a tanítás maga.
Ezt tartsd szem előtt, ha valamilyen csoporthoz vagy tanítóhoz csatlakozol.
Igenis figyeld meg a hétköznapi embert, ha tanulni szeretnél tőle,
és ne a hangzatos reklámokra hallgass!
Nem csak a gyermek másol öntudatlanul,
hanem a felnőtt is, és nem azt amiről beszélnek neki,
hanem a példát amit lát!
Furcsa lenne, ha egy folyamatosan párkapcsolati problémákkal küszködő nőhöz mennél párkapcsolati tréningre, vagy egy adósságokban úszó ember tanítana a sikeres befektetésekről, ugye?
Na hát erről beszélek. Figyelj a jelekre! " (Neela Cavegn)

Annak idején volt egy kedves kineziológia oktatóm, aki az oldások tanítása közben azt mondta:
- Nem az a fontos hogy a terapeuta milyen eszközzel nyúl hozzád, mert az csak talán egy tizede a dolognak, a lényeg a két tudatalatti találkozása kapcsolódása eközben. Ha annak, aki az oldást végzi, van már pozitív tapasztalata, amit közvetlen átélt, vagy eredménye, amit elért az életben, az tud benned is változást, gyógyulást elindítani.
Nehezebb egy férfinek a női problémákat gyógyítani például, de nem lehetetlen, mert a közös forráshoz is lehet kapcsolódni ilyenkor - amiben minden információ és minta megvan - de az első és gyorsabb "csere és átadás" az mindig a két jelenlévő személy között történik! 

Ha tanítóhoz mész hosszútávú folyamatra, nagyon nézd meg mit szeretnél elsőkézből átvenni tőle, mert a minta először a személyes anyagból másolódik. Tovább tart a változás, tisztulás, ha még az ő fel nem dolgozott hozadékait is átveszed közben. Nincsenek véletlen találkozások természetesen, ezért mondják hogy a tanító is tanuló, és bizony ilyenkor valóban így is van.
A tanulóival együtt pucolgatják láthatatlan szinteken egymást. A kérdés, hogy mennyire vagy célirányos, és szeretnél kisebb köröket futni.
Légy következetes!
Ha szeretnél anyagilag fejlődni sikeresebb lenni, akkor nem árt, ha olyasvalakivel kapcsolódsz, aki már elért üzleti sikereket is, és nem csak egy területen!  A bőségre nyitott ember ugyanis mindenhol bőséget tud teremteni.
Ezért nem mennék el olyan jógaoktatóhoz sem, akinek nem látok az oldalán egy rövid bemutatkozást, vagy legalább nem ismerem őt már személyesen,
így tudom, hogy milyen az élete körvonalakban.
Még egyszer: nem kell, hogy tökéletes legyen!
Úgyis olyannal akadnánk össze, aki vagy tükröt tart elénk, vagy mintát !
(elnyomott sérüléseinket gyakran csak így vesszük észre - feltéve, ha látunk, nem csak nézünk...!)
Válassz tudatosan jó mintákat!
Persze, ha már elég jól ismered a sérüléseidet,  a dolgozni-valóidat!
Akkor tudhatod ugyanis, hogy mi a cél, mi az amit el kell érned, fel kell oldanod!

Mert a jóga is összekapcsolja az embereket, a nagy közösben átmegy minden tapasztalás.

A mestereknél pedig pláne ez a helyzet:

"A mesterek nem tanítják az igazságot; az igazságot nem lehet tanítani.
Az igazságot csak átadni lehet, és ez túl van minden szentíráson,
minden szón. Ez egy közvetlen átadás, egy transzmisszió;
a mester energiája energiát gerjeszt benned. Ez egyfajta szinkronicitás..."
(OSHO) 

Nem csak a mester adja át a mintáit! Ez van.
Mindenki akire kinyílsz, akivel mélyebb kapcsolatba kerülsz, és van felületed arra a tapasztalásra.

Ezért mondják, hogy a valódi emberismeret a szíven keresztül történik.

Belül fogod megtapasztalni a másikat, ott, ahol végtelenül több információ mehet át, mint amennyit egy beszélgetéskor te meghallasz a másikról.
Nem az lesz a fontos amit mond, hanem a benyomásod.
Tanulj meg így keresni, így kapcsolódni!
Nem muszáj neked a keresztet cipelned, legyen egyszerűbb az utad.

Egy hétvége margójára

Elvonuláson voltunk. Különleges, szent elvonuláson.
Régóta vágytam a "hazalátogatásra".
Amikor megszűnök én lenni, és felbukkanok a mátrixból egy nagy levegővételre a végtelenbe, az ÉN-be.
Jó, hogy meg is fogalmaztam ezt, mert az este kezdete előtt kicsit viccesen azt mondtam a mellettem ülő régi-új barátunknak, hogy "úgy szeretnék atomjaimra esni, hogy ne a fejemben legyek, csak úgy a semmiben szétáradjak ".
Hát sikerült.
Kérj és megadatik.
Elég hamar megérkezett ez az állapot.
Hirtelen tört be a Végtelen a tudatomba, teketóriázás nélkül dobott be a Tengerbe.
Megszédültem, émelyegtem, aztán egy kiadós hányás után már a testem is elbírta a magaslatokat.
Mikor újra a helyemre indultam már nem egyértelműen a tárgyak formáját láttam, hanem többdimenziós energia-formájukat, ami hasonlított az eredetihez, de nem volt stabil, mintha minden élt volna (és él is) és szebb, és színesebb, ragyogóbb volt. Egy röpke pillanatra arra gondoltam, hogy a közös megegyezés, a kollektív tudat tartja össze a fizikai világot. Ha most akarnám belenyúlhatnék. Nem kézzel, hanem a szándékommal olyanná formálhatok itt bármit, amilyenre akarok. A teremtés közvetlen szintjében vagyok.
Aztán leültem és lótuszülésbe helyezkedtem, mert már többször megtapasztaltam, hogy a magas energiák befogadására és megélésére ez egy tökéletes póz.

Na akkor végleg átléptem a fizikai világot. Becsuktam a szemem.

Nem fraktálokat láttam táncolni a zenére, és csodálatos formákat kibontakozni, hanem én voltam az.
Mindenben benne voltam ami létezik.
Energia voltam.
Teljesség.



Ekkor átvillant a fejemen, hogy amikor megnéztem a Lucy című filmet, mennyire vágytam arra a kitágulásra ami a lányban végbement. Na íme, egy kis kóstoló. Nagyon nagyon hálás voltam ezért az ajándékért, hogy megengedtem magamnak ezt az élményt.
A fraktálok táncából lassan felbukkant egy szemtelen kis forma, a szentség ihletett szívbeli állapotából kicsit kibillentve engem. Felfigyeltem egy társunk hangjára. Nyávogó,  jajgató hang, néha csak elnyújtott magánhangzók. Odanéztem. Furcsán tekergett a helyén.
Tudtam hogy ez a természetes folyamatok egyike az ilyen állapotokban. Nem ijedtem meg és nem is zavart, egyszerűen csak tudomásul vettem. De ott volt, tehát a részem volt. Mint addigra már minden a részem volt.
Tudtam, hogy akkor dolgom is van vele.

Néha átfutott rajtam egy érzet, hogy wc-re kell mennem, vagy ismét hánynom kell, de rájöttem, hogy ezt nem én érzem, hanem egy másik "testem".
A testemben egy olyan tudat volt éber, ami mindent látott és tudott.
Tudtam hogy a jajgató nyávogó lány az én történetem egyik szereplője.
Gyógyulni jöttünk ide, hát megérkezett a gyógyítani való.
Közben azt is tudtam hogy a vezetőnk azon dolgozik, hogy fenntartsa az energiák egyensúlyát. Vezényelt. A zenészünk pedig lélekből kántált. A hangokkal üzve mindent, ami nem idevaló, hívta a magas frekvenciákat a hangszerekkel, a dalok szent szövegével, egész lényével.

Párom mellettem feküdt, az elméje egy időre inkább a pihenésben maradt. De szóltam neki, hogy az ott a másik matracon, az a mi történetünk. Ha akarod most meggyógyíthatjuk. Olyan szinten vagyunk ahol minden feloldható, a választás szintjén vagyunk.
Egy ideig figyeltem ahogy a segítők próbálják nyugtatni a lányt, de tudtam mire van szüksége, az ott az én történetem is, az én sebem.
Nem akartam a vezető helyett dönteni, de a matracom szélére ültem, hogy lássa, részt veszek a történetben, jelen vagyok . Oda is hívott: Ha tudsz segíteni neki, gyere!
Mosolyogva odaültem...igen, tudok.
Nem akarom részletezni kit képviselt a lány számomra, mert az hosszú történet, de a lényeg hogy átöleltem, az ölembe vettem, és simogatni kezdtem az arcát.
A lány valószínű a saját démonjaival küzdött a maga történetében, és az hogy én a saját történetem láttam benne, tulajdonképpen az energiák szempontjából lényegtelen, hiszen ha oldódik valami az mindenkiben végigmegy, mindenkinek a saját sztorijában lesz meg az eredménye. Szóval a lány kiabált, néha kéjesen, néha kétségbeesve, de ezt nem a tudatos szintjén tette.
Ilyenkor az arca is más lett. Nem az ő tekintete nézett rám.
Tudtam hogy akivel most beszélek rajta keresztül, az egy nagyobb erő, és mivel nem akarom misztifikálni, csak annyit mondok, hogy a sérülés, és a tudat kibillent állapota maga a pokol. Hát valahol ott jártunk. De nem féltem. (hogy is félhettem volna mikor mindennel egyben voltam, semmi nem volt, ami árthatott volna, ha minden az én részem)
Mindenki életében a sérülések  és a traumák a paradicsom elvesztését okozták, ezért csak ennek a gyógyulása hozhat vissza mindenkit újra a fénybe. Egyszerűen csak gyógyítjuk a sebeket.
Mikor elindultam a lányka mellé, a zenész éppen azt kántálta, hogy madre..manifesto. Anya, testesülj meg.
Nekem ez volt az üzenet. Mint valami mindenkit befogadó, elfogadó végtelen anya ültem ott. Nem én akartam. Azzá váltam. Tudtam mit képviselek. Egyszerűen egyértelmú volt a kapott szerepem.
És ekkor végre megtehettem azt, amire eddig csak tudatalatt, de nagyon vágytam. Bocsánatot kértem ettől a lénytől, aki megsebzettnek kétségbeesettnek és elhagyottnak érezte magát. Mert éreztem az én felelősségemet, az én részemet az ő fájdalmában.
- Ne haragudj, bocsáss meg nekem, nagyon szeretlek!
Csak ezt mondogattam, és lassan folytak a könnyeim.

Felvillant bennem a Hoponopono, ...nahát ki gondolta volna, most azt csinálom, és magától értetődően, természetesen indult el.
Szinte nem is volt más, amit tenni akartam, mert láttam,
ez az egyetlen kiút ebből a fájdalomból, ha felelősséget vállalunk és szeretjük ezt a részünket.
A szeretet gyógyít.
Tulajdonképpen CSAK a szeretet gyógyít.
A többi tünetkezelés.



A szeretettel feloldozást kapunk mindenkinek, és magunknak, másokon keresztül.
Hatalmas kegyelmet éreztem.
A lány már elcsendesedett, a szemembe nézett, de még mindig nem az ő tekintete volt, hanem azé a lényé, aki benne most a kibillent sérült részeket képviselte. Mindenkiét, és nem csak az én sérülésem sztoriját, mert nincs itt olyan, hogy ez nem az én fájdalmam, hanem az övé. Azt hiszem most éreztem magam valóban felébredve, ahogy rájöttem és átéltem ezt. Tudtam, hogy most gyógyulunk. Sokáig ringattam, simogattam, és teljes együttérzésben voltam vele.
Aztán a lánynak valószínű még volt dolga, mert később ismét eltávolodott a csendből, és kimászott a kezeimből. (megjegyzem másnap reggelre a lány letisztult arccal, mosolyogva köszönte meg, hogy vele voltam, tehát ő sem volt teljesen eltűnve a történetből, sőt újjászületve került ki belőle, ...hát ilyen ez.. :) )
Ekkor visszaültem a helyemre, és a vezető folytatta vele a munkát.
Az éjszaka hátralévő részében élveztem a zenét, a a csörgők és dobok hangját ahogy emelték az energiákat.
Voltak még kisebb nagyobb történések, de a legmélyebb oldásom megtörtént.
Olyan mély seb volt, aminek gyógyulnia kellett, hogy nagyon mélyre kellett szállni érte.
Vagy magasra?
Minél mélyebbre szállunk annál magasabbra jutunk. A kettő ugyanott van. Menny és pokol csupán a szeretet jelenlétének illetve hiányának kérdése.

Egy barátunk is csodálatos belső gyermek sérülést gyógyított magán, és ezért is nagyon hálás voltam, mert tudtam, hogy nekünk is áldás az, ami benne végbement.
Eddig azt hittem, hogy van valami csodálatos szellem, aki dolgozik ilyenkor, akár tudunk róla akár nem, és mi ettől függetlenül vagyunk. Most megértettem, hogy igen van egy csodálatos szellem: MI vagyunk az a szellem.
Az a Tudat ami minket összeköt, amit ha beengedünk, és felébredünk rá, akkor mi válunk azzá a szellemé, aki gyógyít.
Saját magán keresztül mindenkit.
Tisztelet és köszönet minden léleknek aki részt vett benne, és a Végtelen Tiszta Forrásnak a kegyelemért.
Ámen

Mi történik a halál után?

Tévedsz, ha a halált úgy képzeled el, mint valami mozit, amelyben lepereg előtted életed filmje.
A halálnak mások a törvényei, mint a földi életnek.
Tehát nem a testi tapasztalataid szerint vagy jelen benne, hanem a test nélküliség, a lelkiséged megélése alapján.


Így kénytelen vagy elvonatkoztatni attól ami életed ideje alatt veled történt, és abban leszel jelen, ami benned történt. Ez azt jelenti, hogy nem az események játszódnak le, nem életed története pereg le előtted, hanem mindazt éled újra, amit lélekben is megéltél a különböző helyzetekben, a kapcsolataidban, a döntéseidben. 
A halál pillanata egyfajta szembesítés. Nem az emlékek felidézéséről szól, így nem az lesz érdekes amit látsz. A régi izgalmas eseményeket, célokat jelentéktelennek fogod érezni. De látni fogod mindazt, ami téged mint lelket vezetett egyik állapotból a másikba. Sajnos az ember a spirituális élményeit is úgy képzeli el, ahogy itt a földön szokta megélni a történéseket. De amikor meghal, kénytelen szembesülni azzal, hogy amivel addig ő önmagát azonosította, amilyenné önmagát megcsinálta az évtizedek folyamán, az nem ő. Az csak egy földi ember. Mivel a földi ember elveszik a halál pillanatában, az maradsz aki valójában mindig is voltál. Nem egy visszaemlékező haldokló, hanem egy lélek által élő lény, akinek minden jelen idejűvé és visszavonhatatlanná válik.

A halált megelőző napokban, és a halált követő napokban is, megváltozik az eltávozó viszonya az őt körülvevő földi világhoz. A történésekhez, az emberekhez, és a saját testéhez sem úgy viszonyul már, ahogy emberként szokott, hanem a benne lévő lélek vizsgál. Bár nekünk embereknek nagyon fontos, hogy szerettünk fizikai testét minél odaadóbb gondossággal lássuk el - hiszen ez kötelességünk -, de a haldokló vagy a frissen elhunyt lélek számára ez nem igazán felfogható. Mert a teste már egyre kevésbé képes számára jelzéseket küldeni, így az ilyen jelzések jelentősége is fokozatosan csökken. Ami igazán fontos, amit igazán lát a lélek, az az a szándék, az a lelki tartalom, ami őt körülveszi, ami őfelé irányul. Emlékezni is már csak érzelmileg tud, és nem a gondolat által. Tehát olyan formában kötődik az itt maradókhoz, hogy azok érzéseit, az őhozzá fűződő lelki kötelékeket, lelki indíttatásokat, az őróla szóló lelki tartalmakat éli át.

A halál éppen ezért nem csak szomorú esemény, hanem egy nagy lehetőség is. Hogy megmutatkozzon mindaz, ami bennünk és köztünk van. Arra a kérdésre, hogy az ember miért éppen akkor hal meg, amikor, és miért nem előbb vagy később, nincs válasz. Mert a szellem számára nincs most, és nincs később. A szellem ugyanis nem időben él, hanem életfeladatokban. És amikor a vállalását teljesítette, vagy attól súlyosan eltér, akkor emelkedik ki a testből törvényszerűen. Isten törvényei és tanításai szerint nem szükséges hogy a lélek magányosnak érezze magát, miután átmegy a láthatatlan világba. Amikor az ember elképzeli a halál utáni létet, azt a magány érzésével azonosítja. Ennek van is alapja, hiszen köztudottan el kell válnia az ember halálakor a léleknek mindattól, ami addig volt, amit addig magáénak mondott, amire addig az érzéseit alapozta. S ezért az ember úgy diagnosztizálja a maga számára a meghalást, mint olyasvalamit, amiben egyedül marad, és önmagára van utalva. Ez egy olyan ősi elképzelés, amelynek kiküszöbölésére már a kezdeti időktől fogva dolgoztak ki módszereket. Például ételt vagy tárgyakat raktak a halott mellé, a kedves állatát eltemették vele, vagy éppen máglyán égették el az özvegyét, esetleg kivégezték a halála okozóját is. Vagy a halálba készülő úgymond magával vitt még néhány embert a pusztulásba hogy azok, hite szerint majd odaát szolgálják.

Mindez azonban az ember tudása a halálról, és inkább a félelmen, mint a spirituális lét ismereteinek fontosságán alapul. Azok a lelkek, akiket médiumok közvetítenek, valójában még nem mentek át a halálon, hiszen nem tudatosult bennük szellemi értelemben, hogy számukra minden ami földi, befejeződött, véget ért. S ezért reakcióik, viselkedésük, megéléseik is részben még emberiek. A Föld közelében lévő lelkek - ha tisztában vannak is a ténnyel hogy ők halottak, mert például lelki szemeikkel látták a saját temetésüket, vagy szembesültek azzal, hogy nem képesek már mozgatni a testüket, hogy hiába szólnak a Földön élőkhöz, valójában még nem szereztek élő tapasztalást arról, hogy ők a halál utáni állapotban élnek. Nem tudják azt ismeretként feldolgozni oly módon, hogy azt önmagukra vonatkoztassák, vagyis átéljék. Tehát az, amit bennük egy médium átél, nem a halál utáni érzése a léleknek, hanem a test elvesztése utáni érzése a léleknek. Az ilyen lélek részben, vagy egészen hiányt, veszteséget, magára maradást, kiközösítettséget él meg mindaddig, míg tovább nem lép. S a halált az ő szellemi tudatával ténylegesen föl nem dolgozza, s eképpen elfogadóvá nem válik más állapotok megélésére. Ez a pszichés jelenség vonatkozik a bolyongó állapotra is, mely lehet szükséges egy adott lélek számára az ő választása alapján, s így lehet az is szükséges neki, hogy Föld-közeli ismeretekre támaszkodjon. Tehát olyan embereket keressen odaát, akik biztonságot jelentenek a számára. Mivel az ő halálukat már elfogadta, az ő haláluk már tudatosult benne, s ez könnyebbé teszi a saját halálának elfogadását is. Ilyen módon segíthet neki egy korábbi szerette, akit életében ismert, de tudja hogy már meghalt, vagy olyan ismerőse, akinek a halálát látta. De segíthet a Földön testben élt léleknek a saját szellemének egy korábbi testöltése is.

/Ha az ember tiszta, nyugodt lelkiállapotban van, akkor halála után meglátja a segítőit, és a fényt követve egy új világba léphet át. Viszont ha az ember lelkében harag, erőszak van, nem látja a segítőit, nem látja a fényt, csak a saját zavart állapotát észleli. Ezt hívják úgy az ezoterikus tanításokban, hogy szürke zóna. A szürke zóna azt az állapotot írja le, amikor valaki negatív lelkiállapotban hal meg, és szürkeség, feketeség, zavarodottság veszi körbe. Ilyenkor a lélek egyedül homályos derengést lát és csak azokkal tud érintkezni, akik ugyanebben a szürke zónában vannak. S ami nagyon érdekes, és az egész köztes létre igaz, hogy mindaz, amit most belső, lelki tartalomnak élünk meg, a köztes létben, halál után mint külső környezet van jelen. Mindaz, ami most a lelkünkben van, a köztes létben szín és forma alakjában körülöttünk jelenik meg. Mindent az „orrunk elé nyomnak”, ami most a saját lelki világunk mélyén zajlik.

Ha valaki szürke zónába kerül, akkor a hátramaradottak részéről az imádkozás, vagy valamelyik halottaskönyv felolvasása nagyon sokat segíthet. Van egy nagyon fontos alapszabály: a köztes létnek az első pár hónapját nagy mértékben befolyásolja az, hogy a hátramaradottak hogyan viszonyulnak az illetőhöz. Ha nem ragaszkodással, hanem szeretettel gondolunk arra, aki meghalt, akkor a szeretetünk segítség számára a köztes létben. De minden olyan neheztelés, meg nem bocsátás, harag, amelyet felé táplálunk, akadályoztató erővé válik. Ezt sok ember ösztönösen érzi, és az a harag, amit valaki esetleg éveken, évtizedeken át táplált magában, szinte magától megszűnik, amikor megtudja, hogy az illető, aki iránt érezte, meghalt.
A másik visszahúzó erő, ha a gyásznak felfokozott formája alakul ki. Ilyen esetben a lélek az optimális 40-50 napnál hosszabb időre is kötődhet a Föld körüli szférához. Ha nagyon nehezen engednek el valakit, aki meghalt, 40-50 nap helyett akár hónapokig vagy évekig itt ragadhat. Olyan is történhet abban az esetben, ha valaki meghal, és erre nem jön rá, hogy szintén itt marad a Föld szférájában, és ugyanúgy hazamegy, vagy elmegy a munkahelyére, mint korábban. Persze azt nem nagyon érti, hogy miért nem válaszolnak neki, amikor ő próbál a többiekkel beszélni. A Ghost című film elég jól bemutatja ezt az állapotot. A film készítői tanulmányozhattak spirituális irodalmat, mert elég szépen visszaadja ez a film azt, ami ilyen esetben történik. forrás : napfenyes.hu/

A Föld-közeli szférákban, a szürke zónában, az alsó világokban megrekedő, illetve innen testesülő szellemek csak Föld-közeli, evilági ismeretekkel rendelkeznek. Az ő számukra az az állapot amelyben vannak, éppen azért keserves, mert megmaradtak azokban az érzéseikben, késztetéseikben, hajlamaikban, amelyekben földi emberként éltek. S így nem képesek tovább élni, s a tisztább világokba eljutni. Ilyenkor sokat számít, hogy a Földön maradt hozzátartozó mennyire köti magához az eltávozni készülő lelket, s mennyire tartja őt vissza. Amikor valakit elveszítünk, aki hosszú ideig közel állt hozzánk, bizony nagyon nehéz őt elengedni, tőle elválni, még akkor is, ha megpróbáltunk felkészülni a halálára. Akit szeretsz, az élő marad a számodra. És ha elég hited van, akkor azt is tudod, hogy ő valóban él tovább, csak máshol. Éppen ezért ilyenkor fokozódik a lelkedben a másvilág iránti nyitottság, mert vágysz a kapcsolat folytatására. És nehéz elfogadni, hogy a kapcsolatnak az a formája, amelyben eddig ezen a Földön együtt voltatok, most véget ért. Ilyenkor gyakran súlyos anyagi teher is nehezedik az itt maradottakra, hiszen valahogy - legalább a hétköznapokban - be kell tölteni azt az űrt, amit a másik hagyott. Mert nem csak a közvetlen lelki, emberi jelenléte hiányzik, hanem sokszor az a gyakorlati segítség is, ami az ő földi munkája révén könnyebbé tette a ti életeteket, a te életedet is. Megértem, hogy keresed magadban annak lehetőségét, hogy újra beszélni tudj azzal, aki eltávozott, hiszen hasonló indíttatásból gyakran fordulnak az emberek halottlátókhoz, vesznek részt úgynevezett asztaltáncoltató szeánszokon, keresve valami rést a két világ között, hogy meggyőződhessenek arról, hogy az ő hozzátartozójuk jól van, jó helyen van. Vagy esetleg megkapják odaátról a saját életük folytatására irányuló tanácsokat. Ha nem akarod hogy csúnyán becsapjanak, és nem akarod hogy magadat is bajba keverve ártsál annak a szerettednek, aki meghalt, vagy akik még körülötted élnek, arra kérlek, döntésedben mérlegeld hogy érdemes-e hinned a könnyen kínálkozó lehetőségeknek, melyek a túlvilág kutatására ösztönöznek.

A lélek a test halála után - különösen ha segíteni szeretne a hozzátartozóknak -, még negyven napig a szerettei körében maradhat. Esetleg küldhet nekik jeleket, szeretetteljes érzéseket, vagy figyelmeztethet, taníthat, ha erre Istentől engedélyt kap. A negyven nap elteltével azonban a tiszta lélek felemelkedik a köztes zónából. Utána már nem mint az általad ismert földi ember, hanem mint lélek szeret téged. És úgy válik el tőled, hogy megőriz a lelke emlékezetében.
/Ebben a 40-50 napban, ameddig optimális esetben halál után itt a Föld-szféra körül megtalálható az elhunyt lelke, szelleme, általában lezajlik a temetési szertartás. És mivel mindenkit izgat a saját temetése, végig is nézi azt. A halál után kitágulnak az ember érzékszervei, az elhunyt belelát az emberek lelkébe, gondolataiba. És nagyon sokszor egy ilyen temetési szertartáson derül ki, hogy kivel milyen volt valójában a viszonya. Életében becsaphatták, félrevezethették őt, de amikor meghal valaki, úgy kiélesednek az érzékszervei, hogy belelát az itt maradottak lelkébe, a gondolataiba, érzéseibe, és látja, hogy melyik emberben ő milyen érzéseket, emlékeket hív elő. Ez sok esetben nem túl kellemes, nagy csalódásokra ad lehetőséget, de ugyanakkor az őszinteség pillanata is. Megtudja az ember - legkésőbb halála után -, hogy kivel milyen volt a kapcsolata.A temetési szertartást tehát látja az elhunyt is, emiatt úgy kellene azt kialakítani, hogy ne csak az itt maradottaknak legyen segítség, hanem számára is. forrás : napfenyes.hu /

Életünk évtizedei alatt rengeteg súrlódás, ütközés történik, különösen a közelünkben élő emberekkel. Emiatt fájdalmat érezhetünk vagy fájdalmat okozhatunk. A halál, bár a legfájdalmasabb esemény, mégis olyan fájdalmat szabadíthat fel a lélekben - abban aki elmegy, és abban aki itt marad -, amely már nem csupán a szenvedés fájdalma, hanem az abból való továbblépés reménye is. A halál idején - bármilyen módon történt, bármilyen módon érint is az elválás -, mindig bűntudat keletkezik az emberben és a haldokló vagy halott lelkében is. Hiszen a halál szembesítés. Vizsgálatra késztet és elválaszt attól ami történt. Vagyis megadja a feloldás, a megbocsátás, a felejtés ajándékát, hogy tiszta lapot kezdhessünk. Nem szükséges hogy az itt maradt hozzátartozó vagy az elhunyt fájó emlékeket őrizgessen megnehezítve a továbbélés útját. Mivel a lélek is tovább él a túlvilágon, és aki a földi életét folytatja, az is tovább él, a lélekben megőrzött információk a másik lélekről olyan örömteli spirituális köteléket jelenthetnek, ami fölemel az elválás miatti bánatból. Bármi történt is, ha az eltávozott megtapasztalta - akár csak utolsó óráiban is - a felé irányuló szeretetet, vagy az, akitől ő elvált, megtapasztalta az ő lelkének felé irányuló bocsánatkérését, szeretetteljes búcsúját, a legjobb ellátást, útravalót kapta amit kaphatott, amikor eltávozott.

Annak, aki kénytelen eltemetni a másikat, már szintén nem annyira a testi dolgok, a testi emberként átélt helyzetek lesznek fontosak, hanem az a lélekben a másikról megtapasztalt szeretetélmény, ami a test elmúlása után is vele marad. A léleknek a lélek világába történő visszatérése egy könnyebb, tisztább életet jelent. Amikor a lélek elfárad a földi munkában, szüksége van arra, hogy elinduljon az ismeretlen felé, új állapotokat találjon, megnyílhasson, kipihenhesse magát. Vagyis új ismeretei újra erővel tölthessék fel. Annak, aki nem követett el nagy spirituális bűnöket önmaga, mások vagy Isten ellen, valóban egyfajta megváltás a halál, amelyben nem téged hagyott el, hanem azokat a kötelékeket, amik eddig mint lelket akadályozták. Mert önmaga megismerése által szabaddá vált.

Amikor az elhunyt megjelenik egy álomban, az nem mindig azt jelenti, hogy ő valóban ott van, a halottak lelke ugyanis viszonylag alacsony százalékban „jár vissza”. Az a tévhit, amely szerint az elhunytak keresik a kapcsolatot földi hozzátartozóikkal éppen azon a téves tapasztaláson alapul, hogy gyakran (pl. álomban) „látjuk” őket, noha ennek a jelenségnek többnyire nincs spirituális tartalma, csupán az elhunythoz való ragaszkodás, az elhunyt EMLÉKE az, ami ilyenkor jelen van – vagyis a visszaemlékező ember a saját emlékeiből hívja elő újra és újra a halott jelenlétét. (Ezt használják fel pl. a halottlátók, amikor a kapcsolatot létre hozni akaró hozzátartozónak az ő személyes lelki tartalmából kivetítik/megjelenítik a már eltávozott személy szellemét, úgy mintha az tényleg ott volna.)

A halál, bármilyen szörnyű is, szükséges velejárója az emberi életnek. Arra a kérdésre, hogy konkrétan mi történik a halál után, vagyis amikor a Földtől, az anyagitól végleg elválik valaki, több száz szellemi közvetítés után azt tudom neked válaszolni, hogy nem tudom. Én ugyanis ebben a világban élek, úgy ahogy te - emberként. Hogy azok akik elválnak végleg, hogyan élnek tovább, emberileg fel nem fogható. Arról csak általános ismeretek vannak - a közbeeső útról, például a fényről, az alagútról, a hangról -, de az általánosítás mindig tévutakhoz vezet és tévtanokat hoz létre. A halál utáni lét nem olyan dolog, amit az ember megismerhet, mert számunkra, emberek számára felfoghatatlan lelki tartalmak is megjelennek a lélekben odaát. Vagyis a végtelenig tágítható érzéseink, átéléseink egyszerűen nem léteznek még itt a Földön a mi számunkra. Ezért nem is alkothatunk képet magunknak róla....

forrás: agnesmedium

...mert utazni élvezet!

Az utazás során átmenetileg megváltozik az egyén kapcsolathálója,
a megszokott környezete, drámáinak, személyiségének színpada eltűnik.
Ez olyan mintha egy pillanatra kilépnénk a ránk szabott szerepekből,
akár jók, akár rosszak.
A berögzült idegpályák ezért nem minden esetben működnek a hétköznapi rutinnak megfelelően, hiszen ezek a környezettel szoros összefüggésben kapcsolódnak bizonyos reakcióinkhoz.
Felszabadulhatunk napi stresszforrásainktól, félelmeinktől,
sőt még párunkat is másnak láthatjuk.
Kicsit mintha a valódi - tanult és megszokott sémáktól mentes - énünkhöz kerülnénk közelebb.
Ha 2-3 hétnél tovább maradunk, ez természetesen változhat,
mert az energiáink újra felépítik a szükséges színteret és szereplőket,
hogy a tanulnivalóinkat tovább folytassuk.
De addig amíg a változás és újdonság fényében fürdünk,
addig szó szerint "kikapcsolódunk" a mátrixunkból.
Ragadd meg az utazás élményét, hogy kicsit kilépj a hétköznapi valóságodból, és megérezhesd Önmagad, Szabadon! :)

Szexuális Erő és Jóga

A tengerparton apálykor számtalan kagylót találunk,
melyeket a hullámok partra vetettek s a nap kiszárított.
Gyermekként megpróbáltam az ilyen fél kagylókat összerakni,
hogy újra eggyé váljanak.
Ezek közül sok egyszerű, egészen sima volt, a széle is sima és lapos.
Ha nem is egy kagyló két feléről volt szó, gyakran mégis egészen jól összepasszoltak, s így össze tudtam őket illeszteni.
A hátukon nem sima, és szélükön már hullámos kagylók már ritkábbak voltak. Ezek sokkal szebbek és különlegesebbek voltak.
Ezeket már csak akkor tudtam összeilleszteni, ha egy és ugyanazon kagyló két feléről volt szó, tehát csak ha összetartoztak.
Egy idegen félkagylóval nem alkottak egy egészet...

Így vagyunk mi emberek is.
A fejlődés elején az ember sok tár­sat találhatna,
akikkel békében élhetne együtt.
A férfi megteremti az egzisztenciát, dolgozik a családért, az asszony gondoskodik a férjéről és a gyerekekről - ők ketten békében,
együtt viselik az élet terheit.
A szokás­jog, a közös gyerekek és a család összeköti őket, bár még minden mélyebb szellemi összetartozás nélkül, mivel ők maguk még nem szellemiek, nem egyéniek.
Minél szellemibb, differenciáltabb és egyénibb egy ember, annál fontosabb számára, hogy házastársa minden szem­pontból megfeleljen a saját fejlettségi fokának.
Minél egyénibb egy ember jelleme, annál kevésbé tud egy hoz­zá nem illő társsal együtt élni, s békesség sem lehet kö­zöttük.
Minél magasabban áll egy ember lelki útján, annál fontosabb számára, hogy társnője szellemi szintje, intelligenciája, gondolkodásmódja, ízlése, szerelme minden részletében, sőt egész természete,
tökéletesen megfeleljen az övének.
Csak vele lehet boldogító, kielégítő szexuális kapcsola­ta, melyben mindkét rész szellemben, testben és lélek­ben, tökéletes Egységet alkot.

Pillangóhatás

Egyszer egy kedves barátom azt mondta: 
- Addig menj a szüleidhez amíg élnek,
hová mész majd, ha már nem lesznek?
 Mert egyszer nem lesznek...
Ez a mondat megérintett.
Innentől kezdve még rendszeresebben látogattam a szüleimet, megfogadtam, hogy úgy fogom szeretni őket, ahogy vannak. Istenem, ki tudja mennyi időt kaptak?

Ezt valószínű valahol ők is megérezték, mert bár sosem volt igazán rossz a kapcsolatunk, mégis javult.
Több volt a melegség és a meghittség az együttlétek alkalmával.

Annak ellenére hogy a felszínen zajlottak kisebb viták, és megszokott zsörtölődések, belül mindig elfogadóan tudtam mosolyogni rájuk.
Nem szűnt meg az érzés, hogy hálás vagyok amiért még itt vannak. Anyukámat többször megöleltem spontán, mert még jobban érezni akartam hogy még mellettem van, hogy él.
Beleszagoltam a hajába, megérintettem a kezét. ..

Eleinte furcsállotta, hiszen nem volt a mi családunk egy ölelkezős, puszilkodós fajta, de aztán hagyta és élvezte, hogy újra egy bolondozós bújós kislánya lett. Sőt nagyobb lett a bizalma is felém.

Érdekes módon ez a minőségi változás a szüleimhez a párkapcsolatomra is jó hatással volt. Pillangóhatás?

Édesanyám azóta nem él.
Ajándék volt az az időszak, amit valóban vele töltöttem el,
teljes jelenléttel, örülve annak hogy még látom, érzem őt.
Magamba szívtam azokat a pillanatokat.
A mai napig tisztán fel tudom idézni.

Megtanultam elfogadásban lenni, mert megértettem, hogy minden elmúlik, nem fecsérelhetem gyűlölködésre vagy bármi haszontalan érzelemre az időmet.
Megtanultam a jelenben lenni, értékelni azt ami van, azt amim van.

Köszönöm!

Osho: A halál művészete

"Pár hónappal ezelőtt meglátogattuk barátommal haldokló apját.

Sok látogatója volt. 

A teste mar a végét járta.

Általában közömbös volt mindenkihez de amikor a látogatók elmentek, kinyitotta a szemét és így szólt hozzánk:

- Úgy érzem, mintha két testem lenne az egyik beteg a másik pedig teljesen egészséges

- Helyes! - mondtuk - az egészséges test vagy te, maradj azzal.

- Jó - felelte, és becsukta a szemét.

Ahogy ott ültünk a betegágy mellett, éreztük,ahogy az energia megváltozik.

El sem akartuk hinni ezt az érzést; olyan volt, mintha Veled lennénk darsanon, ugyanaz a csodálatos végtelen csend... Kicsit furcsán éreztem magam, hogy én - aki  meg nem éltem, hanem csak elképzeltem - mondom ezeket a szavakat olyan valakinek, aki éppen átéli azt.

Miután eljöttünk, kicsit jobban lett, hazament, s otthon, a saját ágyában, békében meghalt.

Szeretett Bhagwan, annak ellenére, hogy tíz éve vagyok veled, annyira tudatlannak éreztem magam ez előtt az ember előtt, aki végül olyan bizalommal, tisztasággal és békével adta meg magát a halálnak..."

Ez az élmény, amin keresztülmentél, mindig megtapasztalható, amikor valaki a halálán van.

Mindössze egy kis éberség kell hozzá.

A barátod apja éber volt - ahhoz az élményhez nincs szükség túl sok éberségre.

A halál pillanatában a fizikai test kezd elválni a szellemitől.

Egyébként ez a kéttest annyira össze van fonódva, hogy nem tudsz különbséget tenni. De amikor meghalsz - épp, mielőtt meghalsz -, a két test kezd elkülönülni egymástól.

Most elválik az útjuk; a fizikai test fizikai elemeire bomlik, a spirituális test pedig folytatja vándorútját egy új születés, egy új forma, egy új anyaméh felé.

Ha az ember egy kicsit is tudatos, akkor maga is láthatja, és mivel azt mondtad neki, hogy ő az egészséges testhez tartozik, nem pedig ahhoz, amelyik beteg és haldoklik...

Ezekben a pillanatokban a bizalom nagyon könnyen létrejön, mert az egész dolog ott játszódik le az ember szeme előtt. Nem tudja azonosítani magát a széteső testtel; rögtön felismeri a tényt, hogy ő valami finomabb dologhoz tartozik, az egészségeshez.

De még egy kicsit segíthettél volna a haldoklón. 

Jól csináltad, de nem elég jól. Már ez az élmény is - hogy nem azonosította magát a fizikai testtel- rögtön megváltoztatta a hely energiáját.

Csendes, békés lett.

De ha megtanultad volna asegítség művészetét, hogy hogyan segíthetsz a haldoklón, akkor nem álltál volna meg ott, ahol megálltál.

Még valamit feltétlenül mondanod kellett volna neki, mert a bizalma megvolt - a halál pillanatában mindenkinek megnő a bizalma. Az élet az, amelyik problémákat, kétségeket állít eléd; az életben mindig halogatni akarsz - a halál nem ér rá halogatni. Nem mondhatod, hogy 'majd később megpróbálom', hogy 'majd holnap, meglátjuk'.

Most rögtön, ebben a pillanatban megkell tenned, mert lehet, hogy a következő pillanat már túl késő...azt már nem éred meg.

És mit veszíthetsz, ha legalább most bízol? A halál úgyis mindent elvesz tőled;a bizalom tehát teljes lehet, időd sincs a bizalmatlankodáshoz.

És világosan látod azt is, hogy egyre inkább eltávolodsz a fizikai testedtől.

Jól tetted, hogy azt mondtad neki, hogy 'te az egészséges testhez tartozol'.  

De ezután így kellett volna folytatni:

- 'Látod mindkét testet, de csak megfigyeled őket; figyeled a haldokló testet, ami fizikai, és figyeled az egészségest, ami lelki. De akkor ki vagy te? Mindkét testet látod, tehát te minden bizonnyal egy harmadik vagy - egyik sem lehetsz a kettő közül.

Ez az a folyamat, amit Bardonak hívnak. 

Egyedül Tibet fejlesztette ki a halálművészetét. Míg az egész világon az élet művészetét igyekeznek megalkotni, addig Tibet - a világon egyedül - kifejlesztette a halál tudományát és művészetét.

Úgy hívják: a Bardo.

{...}

Érezted, ahogy a csend leereszkedik - de érezhetted volna azt is,ahogy a zene leereszkedik, ahogy az energia táncol körös-körül, érezhettél volna egyfajta illatot, ami betölti a teret... Akkor az ember arcán előtűnt volna egy új jelenség - a fény aurája.

Ha a második lépést is megtette volna, akkor ez a halála az utolsó lehetett volna.

A Bardo erre a halálra azt mondja, hogy ez a Nagy Halál, mert ezután nem születszegy másik formába, egy másik börtönbe; ezután megmaradsz az örökkévalóban; a tengernyi tudatban, ami betölti a világegyetemet.

Emlékezzetek tehát - bármelyikőtökkel megtörténhet... miközben egy barátod,egy rokonod, az anyád, az apád halálán van, te ott vagy vele; segíthetsz neki, hogy felismerjen két dolgot:

először,  hogy ő nem a fizikai test - és ezt nagyon könnyen felismeri egy haldokló.

Másodszor - és ez egy kicsit nehezebb, mint az előbbi, de ha az elsőt felismerte, akkor jó esélye van arra, hogy a másodikat is felismerje -, hogy ő a másik 'test' sem; hogy ő mindkettőn túl van.

Ő a tiszta szabadság, a tiszta tudat.

Popper Péter : Az istennel való sakkozás kockázata

-         Gandol úr van lelkünk? 

-          Régen ezt felelték: Ha fáj, akkor van.

-          És Te, mit felelsz?

-          Nincsen! Buddhára hallgassatok.
           Egy illúzió rabjai vagyunk.

-          Ha nincs lelkünk, akkor lélekvándorlás sincs?

-          Nincsen. De van újratestesülés.

-          Hogy lehet ezt megérteni?

Lassan kántálta, hogy emlékezetünkbe véshessük:

    -      Az érzés újra érezni akar,

           A gondolat újra gondolni akar,

           A cselekedet újra cselekedni akar.

           Ennyi az egész.

S amikor tovább értetlenkedtünk, nagyot sóhajtva, hozzátette:

 -           Az ember aki egykor érzett, gondolkodott, cselekedett – halott. Nincs már a világban.

             De érzéseinek, gondolatainak, cselekedeteinek az energiája új lénnyé áll össze…

             Ezt nevezzük újratestesülésnek. 

Záporoztak rá a kérdések:

-          Mi lesz a testtel, ha a lélek elhagyta?

-          Az amit te léleknek hívsz, önként soha nem hagyja el a testet.
           Mindig a tönkrement test ereszti el a lelket. 

           Ha véget akarsz vetni az életednek, a testedet kell tönkretenned.

           Semmit sem tudsz kezdeni a lelkeddel.

-          Mi az valójában, amit én léleknek nevezek?

-          Három vágy vágya a megvalósulásra. 

           Az érzés vágya az érzésre, a gondolat vágya a gondolkodásra,
           a cselekvés vágya a cselekvésre.

-          Mi kell a megvalósuláshoz?

-          Test. Mert a szellemi sík a lehetőségek világa. A fizikai sík a megvalósulás világa.

-          Ezek szerint az ember?...

-          Három vágy összefonódása és testre találása…”

A döntés fontossága

Ezt a levelet e-mailben kaptam egy kedves ismerősömtől, aki ráadásul sokszor részt vett a Mosolynapokon, transzlégzéseken.
Ő is úgy kapta valakitől aki foglalkozásokat tart, és bizony a levele nemcsak az ő csoportjára vonatkozik. Akinek van füle hallja…Benne van minden!  :)

"Sziasztok!

A találkozókon a Tudatossággal foglalkozunk, azzal, hogy hogyan lehessünk valóban Szabadok és előbb-utóbb valóban Boldogok, stb. Hogyan éljük Tudatosan az Életet.
Amit viszont még Tudnotok kell, hogy vannak olyan erők, melyek azért léteznek, hogy segítsék a tudatosodás folyamatát és vannak olyanok is, melyek ez ellen hatnak. Ez az Élet (egyik) rendje.
Ahhoz, hogy el tudj jutni egy ilyen összejövetelre (vagy bármilyen olyanra, ahol valóban Tudatosabbá vagy Szabadabbá válhatsz), döntést kell hoznod! Akarnod kell. Az nem megy, hogy ha épp nem lesz jobb dolgom akkor elmegyek. Mert lesz! Ha épp nem jön közbe semmi, akkor elmegyek. Mert közbejön!

Ha ez az első ilyen dolog amit lemondasz, az nem baj! Sőt!
Csak TUDD, hogy az ÉLET gondoskodni fog róla, hogy ha fejlődni akarsz, akkor TENNED kelljen érte! Akik járnak, biztos észrevették, hogy néha elég nehéz oda eljutni, de ha már ott vagy, akkor király :-) ott van a Tudatosság, a Csend és ez ott marad veled, napokig, hetekig vagy amiben Teljessé tudtál válni, az örökre.

Nem azért írtam ezeket le, hogy "embereket gyűjtsek".

Azért írtam le, hogy TUDD, hogy ha el akarsz jönni TEGYÉL érte. Egyenlőre még kell. Később elég lesz majd HAGYNI a dolgokat, de azoknak írtam ezt, akik jönnének, de mégse érnek oda. Hogy vegyétek már észre, hogy a sültgalamb csak akkor repül a szádba, ha már bármikor meg tudod szerezni magadnak!

Nu...

Legyetek ügyesek!

Had'zel"

Összhang

Amikor Egy meg Egy az nem kettő, hanem Több, amikor többen együtt nem összeadódik az erő, hanem hatványozódik!

A következő videóban résztvevőket szerinted érdekli hogy őket nem egyénként tapsolják meg és ismerik el? Tudod mit jelent  valami nagyban részt venni és elengedni a saját dicsőséged?
Gyakoroljuk alázattal, hogy valami ilyesmit alkothassunk az életünkkel....
És ugye el tudtok vonatkoztatni a meccstől?
Minden dologban így kéne tudnunk EGYüttműködni! :)

Még a témához egy különleges kórusfilm!

Élet a halál után...

Ha őszinte akarok lenni, nem hittem benne igazán.
Akkor sem, ha voltak betekintés élményeim , mert az agyam elkezdett variálni, hogy "persze persze, de még élek, lehet hogy csak agyi működés feltétele ez is.."
De mi van ha tényleg meghalok?
Tényleg létezem test nélkül, vagy csak a sötét semmi?
Megszűnik minden?
A film után maradtak még kérdéseim, a téma kimeríthetetlen,
de tudtam hogy ez igaz...
Nézzétek nyitottan és érezzétek.
Mindhárom elmesélő más egyéni szemszögből tapasztalta,
mégis van ami közös...a legfontosabb!

https://youtu.be/rCz8JJ0si8k

Fliegauf Benedek: Csillogás

Hellinger féle családállítás...mi ez??

Nem is olyan régen beszéltem a Stúdió foglalkozásairól valakivel,
aki rákérdezett hogy ez a hellinger módszer valami családfakutatás?
Emlékszem először nekem is ez jutott eszembe róla.
Tehát fontosnak tartom, hogy pár szóval felvázoljuk mit takar
ez a terápia.

Alapja Bert Hellinger kutatásaira épül:
"A család szellemi mezejét az egyénhez tartozók, a szigorúan vett vér szerinti családtagok és a más kötődések miatt odatartozók alkotják.
Ez a szellemi mező állandóan jelen van az egyén életében, és a mező törvényei irányítják az egyén életét, olykor az egyén tudomása nélkül.
A Bert Hellinger által "szellemi mező" -nek nevezett jelenséget közel azonos időben Rupert Sheldrake, biológus morfogenetikus mezőnek írta le. Ebben a mezőben időtlenül működnek a kapcsolatok."

A családfelállítást kérő egyén, vezető segítségével,
képet kap a családrendszeréről.
Az állítás során képviselők jelenítik meg az egyén családtagjait,
és érzékelhetővé válnak az őket összekötő erők.
Ezáltal az egyén megláthatja, hogy milyen kiegyenlítetlenség az, ami őt visszatartja, vagy ki helyett él boldogtalan életet.
A tudatosulás magában hordozza a változtatás lehetőségét.

Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
A résztvevők leülnek körben, és  a csoportvezető összefoglalja,
hogy mi is fog történni.
Ezután mindenki pár szóban elmondja mi a jelenlegi probléma,
 amivel foglalkozni szeretne.

Pl.:
Nem működik a párkapcsolatom...
Gyermekemmel rossz lett a viszony...
Állandóan konfliktusba kerülök a munkahelyemen...
Félek a családalapítástól...

Súlyos betegséggel küzdök...
Soha nem jövök ki a pénzemből egyre több a tartozásom,
egyre mélyebbre süllyedek anyagilag, lelkileg...stb stb...

A vezető megkéri az első állítót, hogy válassza ki a családja képviselőit  és azt is aki őt magát fogja képviselni, ő ugyanis kívülről fogja nézni hogy jobban rálásson az egész helyzetre.(A vezető az elmondottakból már tudni fogja, hogy kiket kell megjeleníteni a szereplőknek)
Ők elhelyezkednek a terem közepén, és egy kis idő után a vezető megkérdezi mit éreznek, hogy ki mellé állnának szívesebben, stb.

Ekkor már a szereplők közvetíteni fogják az állító családjában kialakult viszonyokat, ami az illető életében rejtve maradt többnyire.

A lényeg hogy a vezető segítségével újra visszaállítsák a megjelenített család-lélek harmóniáját, és így nagy feloldások történhetnek a szereplők között!

A módszerben az a legcsodálatosabb hogy látható és kézzel fogható, milyen nagy erővel jelennek meg a családtagok másokon keresztül. 

Amikor minket állít be valaki a saját problémája felvázolására egy szereplőnek, akkor lehet valóban megérezni, hogy eddig a teremben ülő semleges személyek iránt hirtelen mély érzések, reakciók törnek fel belőlünk. Természetesen amikor a képviselő szerepünket "visszaadjuk", kilépünk belőle, ismét a saját energiarendszerünkbe leszünk!

Ennél a módszernél is nagyon fontos hogy a megértés a lehetőség a változásra, de ezt tudatosan kell a jövőben figyelni hogy amikor felbukkanna a régi minta, nekünk vissza kell kapcsolni arra az újra amit megláttunk és már  tudunk. Nem a régit erősíteni és meginogni, hanem egyre szilárdabban kitartani az új lehetőség felé, amit már a kezünkbe adott a megértés!

Rendszeresen  lehetőséged van kipróbálni a módszert,
akár segítőként akár saját problémád felállítására.
Az állításokat Rudnicai Margó vezeti.