Mire is kell az az Önismeret?

A napokban beszélgettem régi kedves barátnőmmel, és felvetődött az "Önismeret" kérdése. Mivel a hivatalos titulusomban is benne van a szó, nem árt ha kibontjuk kicsit.
Mit jelent az valójában, hogy Önismeret?
Meg lehet ismerni magunkat?
Rátalálhatunk a valódi Önmagunkra?
És az miért jó nekünk?
Kezdjük a hétköznapi résszel. /Nagyon tömören és lebutítva, mert erről is könyveket írnak és lehetne is írni még./
Akit a többség önmagának nevez, az a személyiség, és mélyebb rétege a karakter.
Ezek az életben (és már az anyaméhben) kapott hatások következtében alakultak ki, és lesarkítva, egy analizáló, reagáló és cselekvő rendszert képeznek.
Ebben vannak jó és rossz hozott minták, sérült részek, tehetségek, adottságok, hajlamok, szóval egy nagy leves, amiben úszol.
Attól függ milyen életfeladatokba, szakaszokba lépsz, aktivizálódnak az ehhez szükséges megélni-való drámák, szülői minták, és ha szerencsés vagy átlátod őket, és a jót viszed tovább, a rosszakat pedig feldolgozod.
A tudatosabb egyének többnyire rálátnak, és ki tudják kerülni a rossz szokásokat, helyzeteket, illetve könnyebben élik meg a nehéz szakaszokat is.
(Tudatosabb lehet bárki, aki természetéből fakadóan közelebb van, vagy majd élete során kerül közelebb önmagának azon részéhez, amit lejjebb, a második szakaszban részletezek! )
DE!
Mindenkinek a tudatszintje lezuhan, ha negatív stresszhelyzetben van!
Azaz olyankor, ha akarjuk ha nem, bekapcsol a robotpilóta, és a levesből a legismertebb reakciót választjuk. Na például ilyenkor érezzük úgy, hogy pont olyan vagyok mint az anyám, az apám, stb stb..
A hétköznapi önismeretnek az lenne az egyik küldetése, hogy a levesből mi válasszunk tudatosan, tehát az energiánkat próbáljuk meg szinten tartani, hogy ne zúgjunk le a legmélyebb pokolig.
Arról külön fejezet szólhatna, hogy ki hogyan talál vissza az egyensúlyához. 
Ez már egyéni, és tényleg ismernünk kell magunkat, hogy mi a jó nekünk! Ez is önismeret!

Ráadásul ez nem önzés, mert ha te jól vagy, utána jó lesz a környezetednek is. Teljesen logikus!
Csapatépítő tréningen mindig elmondom, hogy ha a főnök negatív stresszben tartja a beosztottakat, azzal csökken a teljesítményük. (megfélemlítés, szégyen, kimerültség, stb)
Igen, van pozitív stressz is. A célorientáltság, és az erre motivált egyének tele lesznek energiával.
A másik része a dolognak, hogy ne azonosítsuk magunkat az identitásainkkal, ne ragaszkodjunk egy-egy szerephez, ami valószínű egy adott életkorhoz és élethelyzethez kellett.
Elég szomorú, amikor a kemény rocker, vagy a suli legmenőbb csaja, esetleg a vagány deszkás fiú szerepek akkor is előtérben vannak, amikor már másra kéne koncentrálni, és teret engedni egy aktuálisabb és adott élethelyzethez megfelelőbb identitásnak.
Te nem veszíted el Önmagad, ha ezeket a szerepeket cserélgeted, mert ezek mind csak A Nagy Életjáték részei!
A hű vagyok önmagamhoz, az nem a szerepekhez való ragaszkodást jelenti!
Akkor vagy bölcs, ha a tarsolyodból a mindig aktuális részedet tudod előhozni.
Aki választani és formálódni tud, az vagy Te!
"Ürítsd ki az elméd, légy alaktalan. Forma nélküli, mint a víz. Légy olyan, mint a víz: kemény és lágy, de tudni kell, mikor kemény és mikor lágy." Bruce Lee

Ha mélyebben nézzük az Önismeretet, akkor most elszakadunk a hétköznapi részünktől:

A valódi magunkra találás egy katartikus spirituális élmény.
A katartikus alatt azt értem, hogy az egész lényünket rázza fel valami mély álomból, egy ködös illúzióból.
Ilyenkor azt a részünket tapasztaljuk meg Aki Örök.
A lelkünk, a végtelen szellemünk nyílik meg, és mi megérezzük, hogy mit jelent az öröklét, mit jelent hogy mindenki Egy.
Már jóval kézzelfoghatóbb lesz az egység a többi létezővel, és a saját bőrünkön tapasztaljuk a test furcsa holografikus világát.
Igen a materiális világ az álom.
Micsoda fordulat!
Ez az ÉN aki bennünk felébred, jóval hatalmasabb annál amivel-akivel a hétköznapokban azonosítjuk önmagunkat.
Innentől kezdve nem spiri-szlogen azt mondani, hogy Isten, vagy az Élet, a Végtelen Létezés, az Mind bennem van.
Hiszen átéltük!
Szőröstül bőröstül, a legkisebb atomig rezeg bennünk ilyenkor valami hatalmas energia.
Talán nem véletlen, hogy sokan ezt megvilágosodásnak hívják. Mintha minden sejtünk fénylene az örömben, és a könnyű szabad érzésben ami átjár.
Szó szerint minta súlytalanok lennénk, a fizikai testet alig érezzük.
A lelkünkben vagyunk.
Ráadásul olyan szeretettel van átszőve, amihez képest az összes eddigi életünkben megtapasztalt szeretetmorzsa, csak az árnyéka. 
Megértjük, hogy a test az illúzió, és ez a részünk a Valóság.
Aki valóban benne volt, ezt már nem kérdőjelezi meg, hiszen mindennél erősebb és tisztább élmény.
Örömkönnyektől áztatva fejet hajtunk ettől az édes kegyelemtől, amit ez a pillanat ad nekünk.
Minden szenvedésünk hirtelen bagatell lesz, és a helyére kerül, mert megértjük, hogy ami ez mögött láthatatlanul de mindig jelen van, az végtelenül igazabb és hatalmasabb, ráadásul olyan jószándékú, hogy ennél nagyobb biztonságban még nem éreztük magunkat.
Nincs kegyetlen Isten.
Az út lesz kegyetlen, ha túl messzire kerültünk a fényünktől, a saját lámpásunktól.
Akkor nehezebb az élet, ha távol vagyunk a belső ragyogástól, ami a részünk, és összekapcsol minket a valójában megnevezhetetlen forrással.
Ne is adjunk nevet neki.
Csak keretbe zárjuk azt ami határtalan, ami mindent átjár és éltet, és minden tudás, ok és okozat benne rezeg, és annyi de annyi minden még.

Na MOST ismerted meg Önmagadat. Ez a valódi Te.
A Mag.
Aki a mellkasod mögött örülget, néha meg fáj, de próbál jelezni, hogy van itt még valami több, benézel?
Kíváncsi vagy a nyúl üregére?

Gyere!
:)

Lisa

A valódi tanulás a mintából táplálkozik

Először is szeretnék egy idézetet megosztani ami inspirált a bejegyzés megírására:

"A spirituális, ezoterikus vagy életvezetési tanítónak valóban nem kell szeplőtelennek lenni, hogy egy rendszert átadjon úgy, hogy a tanítvány azt használni tudja.
DE eredményeket fel kell mutatnia azon a téren, amiről tanít!
Legalább pár lépéssel a tanítvány előtt kell járnia abban a témában.
Tehát ha jó tanítót akarsz, ne azt nézd tökéletes-e, elég ha a tanulni vágyott témában elért eredményei arról tanúskodnak, hogy jól halad az úton, amiről beszél!
A mester az más, ő egy az egyben azt éli már amit tanít, élete is a tanítás maga.
Ezt tartsd szem előtt, ha valamilyen csoporthoz vagy tanítóhoz csatlakozol.
Igenis figyeld meg a hétköznapi embert, ha tanulni szeretnél tőle,
és ne a hangzatos reklámokra hallgass!
Nem csak a gyermek másol öntudatlanul,
hanem a felnőtt is, és nem azt amiről beszélnek neki,
hanem a példát amit lát!
Furcsa lenne, ha egy folyamatosan párkapcsolati problémákkal küszködő nőhöz mennél párkapcsolati tréningre, vagy egy adósságokban úszó ember tanítana a sikeres befektetésekről, ugye?
Na hát erről beszélek. Figyelj a jelekre! " (Neela Cavegn)

Annak idején volt egy kedves kineziológia oktatóm, aki az oldások tanítása közben azt mondta:
- Nem az a fontos hogy a terapeuta milyen eszközzel nyúl hozzád, mert az csak talán egy tizede a dolognak, a lényeg a két tudatalatti találkozása kapcsolódása eközben. Ha annak, aki az oldást végzi, van már pozitív tapasztalata, amit közvetlen átélt, vagy eredménye, amit elért az életben, az tud benned is változást, gyógyulást elindítani.
Nehezebb egy férfinek a női problémákat gyógyítani például, de nem lehetetlen, mert a közös forráshoz is lehet kapcsolódni ilyenkor - amiben minden információ és minta megvan - de az első és gyorsabb "csere és átadás" az mindig a két jelenlévő személy között történik! 

Ha tanítóhoz mész hosszútávú folyamatra, nagyon nézd meg mit szeretnél elsőkézből átvenni tőle, mert a minta először a személyes anyagból másolódik. Tovább tart a változás, tisztulás, ha még az ő fel nem dolgozott hozadékait is átveszed közben. Nincsenek véletlen találkozások természetesen, ezért mondják hogy a tanító is tanuló, és bizony ilyenkor valóban így is van.
A tanulóival együtt pucolgatják láthatatlan szinteken egymást. A kérdés, hogy mennyire vagy célirányos, és szeretnél kisebb köröket futni.
Légy következetes!
Ha szeretnél anyagilag fejlődni sikeresebb lenni, akkor nem árt, ha olyasvalakivel kapcsolódsz, aki már elért üzleti sikereket is, és nem csak egy területen!  A bőségre nyitott ember ugyanis mindenhol bőséget tud teremteni.
Ezért nem mennék el olyan jógaoktatóhoz sem, akinek nem látok az oldalán egy rövid bemutatkozást, vagy legalább nem ismerem őt már személyesen,
így tudom, hogy milyen az élete körvonalakban.
Még egyszer: nem kell, hogy tökéletes legyen!
Úgyis olyannal akadnánk össze, aki vagy tükröt tart elénk, vagy mintát !
(elnyomott sérüléseinket gyakran csak így vesszük észre - feltéve, ha látunk, nem csak nézünk...!)
Válassz tudatosan jó mintákat!
Persze, ha már elég jól ismered a sérüléseidet,  a dolgozni-valóidat!
Akkor tudhatod ugyanis, hogy mi a cél, mi az amit el kell érned, fel kell oldanod!

Mert a jóga is összekapcsolja az embereket, a nagy közösben átmegy minden tapasztalás.

A mestereknél pedig pláne ez a helyzet:

"A mesterek nem tanítják az igazságot; az igazságot nem lehet tanítani.
Az igazságot csak átadni lehet, és ez túl van minden szentíráson,
minden szón. Ez egy közvetlen átadás, egy transzmisszió;
a mester energiája energiát gerjeszt benned. Ez egyfajta szinkronicitás..."
(OSHO) 

Nem csak a mester adja át a mintáit! Ez van.
Mindenki akire kinyílsz, akivel mélyebb kapcsolatba kerülsz, és van felületed arra a tapasztalásra.

Ezért mondják, hogy a valódi emberismeret a szíven keresztül történik.

Belül fogod megtapasztalni a másikat, ott, ahol végtelenül több információ mehet át, mint amennyit egy beszélgetéskor te meghallasz a másikról.
Nem az lesz a fontos amit mond, hanem a benyomásod.
Tanulj meg így keresni, így kapcsolódni!
Nem muszáj neked a keresztet cipelned, legyen egyszerűbb az utad.

Mi történik a halál után?

Tévedsz, ha a halált úgy képzeled el, mint valami mozit, amelyben lepereg előtted életed filmje.
A halálnak mások a törvényei, mint a földi életnek.
Tehát nem a testi tapasztalataid szerint vagy jelen benne, hanem a test nélküliség, a lelkiséged megélése alapján.


Így kénytelen vagy elvonatkoztatni attól ami életed ideje alatt veled történt, és abban leszel jelen, ami benned történt. Ez azt jelenti, hogy nem az események játszódnak le, nem életed története pereg le előtted, hanem mindazt éled újra, amit lélekben is megéltél a különböző helyzetekben, a kapcsolataidban, a döntéseidben. 
A halál pillanata egyfajta szembesítés. Nem az emlékek felidézéséről szól, így nem az lesz érdekes amit látsz. A régi izgalmas eseményeket, célokat jelentéktelennek fogod érezni. De látni fogod mindazt, ami téged mint lelket vezetett egyik állapotból a másikba. Sajnos az ember a spirituális élményeit is úgy képzeli el, ahogy itt a földön szokta megélni a történéseket. De amikor meghal, kénytelen szembesülni azzal, hogy amivel addig ő önmagát azonosította, amilyenné önmagát megcsinálta az évtizedek folyamán, az nem ő. Az csak egy földi ember. Mivel a földi ember elveszik a halál pillanatában, az maradsz aki valójában mindig is voltál. Nem egy visszaemlékező haldokló, hanem egy lélek által élő lény, akinek minden jelen idejűvé és visszavonhatatlanná válik.

A halált megelőző napokban, és a halált követő napokban is, megváltozik az eltávozó viszonya az őt körülvevő földi világhoz. A történésekhez, az emberekhez, és a saját testéhez sem úgy viszonyul már, ahogy emberként szokott, hanem a benne lévő lélek vizsgál. Bár nekünk embereknek nagyon fontos, hogy szerettünk fizikai testét minél odaadóbb gondossággal lássuk el - hiszen ez kötelességünk -, de a haldokló vagy a frissen elhunyt lélek számára ez nem igazán felfogható. Mert a teste már egyre kevésbé képes számára jelzéseket küldeni, így az ilyen jelzések jelentősége is fokozatosan csökken. Ami igazán fontos, amit igazán lát a lélek, az az a szándék, az a lelki tartalom, ami őt körülveszi, ami őfelé irányul. Emlékezni is már csak érzelmileg tud, és nem a gondolat által. Tehát olyan formában kötődik az itt maradókhoz, hogy azok érzéseit, az őhozzá fűződő lelki kötelékeket, lelki indíttatásokat, az őróla szóló lelki tartalmakat éli át.

A halál éppen ezért nem csak szomorú esemény, hanem egy nagy lehetőség is. Hogy megmutatkozzon mindaz, ami bennünk és köztünk van. Arra a kérdésre, hogy az ember miért éppen akkor hal meg, amikor, és miért nem előbb vagy később, nincs válasz. Mert a szellem számára nincs most, és nincs később. A szellem ugyanis nem időben él, hanem életfeladatokban. És amikor a vállalását teljesítette, vagy attól súlyosan eltér, akkor emelkedik ki a testből törvényszerűen. Isten törvényei és tanításai szerint nem szükséges hogy a lélek magányosnak érezze magát, miután átmegy a láthatatlan világba. Amikor az ember elképzeli a halál utáni létet, azt a magány érzésével azonosítja. Ennek van is alapja, hiszen köztudottan el kell válnia az ember halálakor a léleknek mindattól, ami addig volt, amit addig magáénak mondott, amire addig az érzéseit alapozta. S ezért az ember úgy diagnosztizálja a maga számára a meghalást, mint olyasvalamit, amiben egyedül marad, és önmagára van utalva. Ez egy olyan ősi elképzelés, amelynek kiküszöbölésére már a kezdeti időktől fogva dolgoztak ki módszereket. Például ételt vagy tárgyakat raktak a halott mellé, a kedves állatát eltemették vele, vagy éppen máglyán égették el az özvegyét, esetleg kivégezték a halála okozóját is. Vagy a halálba készülő úgymond magával vitt még néhány embert a pusztulásba hogy azok, hite szerint majd odaát szolgálják.

Mindez azonban az ember tudása a halálról, és inkább a félelmen, mint a spirituális lét ismereteinek fontosságán alapul. Azok a lelkek, akiket médiumok közvetítenek, valójában még nem mentek át a halálon, hiszen nem tudatosult bennük szellemi értelemben, hogy számukra minden ami földi, befejeződött, véget ért. S ezért reakcióik, viselkedésük, megéléseik is részben még emberiek. A Föld közelében lévő lelkek - ha tisztában vannak is a ténnyel hogy ők halottak, mert például lelki szemeikkel látták a saját temetésüket, vagy szembesültek azzal, hogy nem képesek már mozgatni a testüket, hogy hiába szólnak a Földön élőkhöz, valójában még nem szereztek élő tapasztalást arról, hogy ők a halál utáni állapotban élnek. Nem tudják azt ismeretként feldolgozni oly módon, hogy azt önmagukra vonatkoztassák, vagyis átéljék. Tehát az, amit bennük egy médium átél, nem a halál utáni érzése a léleknek, hanem a test elvesztése utáni érzése a léleknek. Az ilyen lélek részben, vagy egészen hiányt, veszteséget, magára maradást, kiközösítettséget él meg mindaddig, míg tovább nem lép. S a halált az ő szellemi tudatával ténylegesen föl nem dolgozza, s eképpen elfogadóvá nem válik más állapotok megélésére. Ez a pszichés jelenség vonatkozik a bolyongó állapotra is, mely lehet szükséges egy adott lélek számára az ő választása alapján, s így lehet az is szükséges neki, hogy Föld-közeli ismeretekre támaszkodjon. Tehát olyan embereket keressen odaát, akik biztonságot jelentenek a számára. Mivel az ő halálukat már elfogadta, az ő haláluk már tudatosult benne, s ez könnyebbé teszi a saját halálának elfogadását is. Ilyen módon segíthet neki egy korábbi szerette, akit életében ismert, de tudja hogy már meghalt, vagy olyan ismerőse, akinek a halálát látta. De segíthet a Földön testben élt léleknek a saját szellemének egy korábbi testöltése is.

/Ha az ember tiszta, nyugodt lelkiállapotban van, akkor halála után meglátja a segítőit, és a fényt követve egy új világba léphet át. Viszont ha az ember lelkében harag, erőszak van, nem látja a segítőit, nem látja a fényt, csak a saját zavart állapotát észleli. Ezt hívják úgy az ezoterikus tanításokban, hogy szürke zóna. A szürke zóna azt az állapotot írja le, amikor valaki negatív lelkiállapotban hal meg, és szürkeség, feketeség, zavarodottság veszi körbe. Ilyenkor a lélek egyedül homályos derengést lát és csak azokkal tud érintkezni, akik ugyanebben a szürke zónában vannak. S ami nagyon érdekes, és az egész köztes létre igaz, hogy mindaz, amit most belső, lelki tartalomnak élünk meg, a köztes létben, halál után mint külső környezet van jelen. Mindaz, ami most a lelkünkben van, a köztes létben szín és forma alakjában körülöttünk jelenik meg. Mindent az „orrunk elé nyomnak”, ami most a saját lelki világunk mélyén zajlik.

Ha valaki szürke zónába kerül, akkor a hátramaradottak részéről az imádkozás, vagy valamelyik halottaskönyv felolvasása nagyon sokat segíthet. Van egy nagyon fontos alapszabály: a köztes létnek az első pár hónapját nagy mértékben befolyásolja az, hogy a hátramaradottak hogyan viszonyulnak az illetőhöz. Ha nem ragaszkodással, hanem szeretettel gondolunk arra, aki meghalt, akkor a szeretetünk segítség számára a köztes létben. De minden olyan neheztelés, meg nem bocsátás, harag, amelyet felé táplálunk, akadályoztató erővé válik. Ezt sok ember ösztönösen érzi, és az a harag, amit valaki esetleg éveken, évtizedeken át táplált magában, szinte magától megszűnik, amikor megtudja, hogy az illető, aki iránt érezte, meghalt.
A másik visszahúzó erő, ha a gyásznak felfokozott formája alakul ki. Ilyen esetben a lélek az optimális 40-50 napnál hosszabb időre is kötődhet a Föld körüli szférához. Ha nagyon nehezen engednek el valakit, aki meghalt, 40-50 nap helyett akár hónapokig vagy évekig itt ragadhat. Olyan is történhet abban az esetben, ha valaki meghal, és erre nem jön rá, hogy szintén itt marad a Föld szférájában, és ugyanúgy hazamegy, vagy elmegy a munkahelyére, mint korábban. Persze azt nem nagyon érti, hogy miért nem válaszolnak neki, amikor ő próbál a többiekkel beszélni. A Ghost című film elég jól bemutatja ezt az állapotot. A film készítői tanulmányozhattak spirituális irodalmat, mert elég szépen visszaadja ez a film azt, ami ilyen esetben történik. forrás : napfenyes.hu/

A Föld-közeli szférákban, a szürke zónában, az alsó világokban megrekedő, illetve innen testesülő szellemek csak Föld-közeli, evilági ismeretekkel rendelkeznek. Az ő számukra az az állapot amelyben vannak, éppen azért keserves, mert megmaradtak azokban az érzéseikben, késztetéseikben, hajlamaikban, amelyekben földi emberként éltek. S így nem képesek tovább élni, s a tisztább világokba eljutni. Ilyenkor sokat számít, hogy a Földön maradt hozzátartozó mennyire köti magához az eltávozni készülő lelket, s mennyire tartja őt vissza. Amikor valakit elveszítünk, aki hosszú ideig közel állt hozzánk, bizony nagyon nehéz őt elengedni, tőle elválni, még akkor is, ha megpróbáltunk felkészülni a halálára. Akit szeretsz, az élő marad a számodra. És ha elég hited van, akkor azt is tudod, hogy ő valóban él tovább, csak máshol. Éppen ezért ilyenkor fokozódik a lelkedben a másvilág iránti nyitottság, mert vágysz a kapcsolat folytatására. És nehéz elfogadni, hogy a kapcsolatnak az a formája, amelyben eddig ezen a Földön együtt voltatok, most véget ért. Ilyenkor gyakran súlyos anyagi teher is nehezedik az itt maradottakra, hiszen valahogy - legalább a hétköznapokban - be kell tölteni azt az űrt, amit a másik hagyott. Mert nem csak a közvetlen lelki, emberi jelenléte hiányzik, hanem sokszor az a gyakorlati segítség is, ami az ő földi munkája révén könnyebbé tette a ti életeteket, a te életedet is. Megértem, hogy keresed magadban annak lehetőségét, hogy újra beszélni tudj azzal, aki eltávozott, hiszen hasonló indíttatásból gyakran fordulnak az emberek halottlátókhoz, vesznek részt úgynevezett asztaltáncoltató szeánszokon, keresve valami rést a két világ között, hogy meggyőződhessenek arról, hogy az ő hozzátartozójuk jól van, jó helyen van. Vagy esetleg megkapják odaátról a saját életük folytatására irányuló tanácsokat. Ha nem akarod hogy csúnyán becsapjanak, és nem akarod hogy magadat is bajba keverve ártsál annak a szerettednek, aki meghalt, vagy akik még körülötted élnek, arra kérlek, döntésedben mérlegeld hogy érdemes-e hinned a könnyen kínálkozó lehetőségeknek, melyek a túlvilág kutatására ösztönöznek.

A lélek a test halála után - különösen ha segíteni szeretne a hozzátartozóknak -, még negyven napig a szerettei körében maradhat. Esetleg küldhet nekik jeleket, szeretetteljes érzéseket, vagy figyelmeztethet, taníthat, ha erre Istentől engedélyt kap. A negyven nap elteltével azonban a tiszta lélek felemelkedik a köztes zónából. Utána már nem mint az általad ismert földi ember, hanem mint lélek szeret téged. És úgy válik el tőled, hogy megőriz a lelke emlékezetében.
/Ebben a 40-50 napban, ameddig optimális esetben halál után itt a Föld-szféra körül megtalálható az elhunyt lelke, szelleme, általában lezajlik a temetési szertartás. És mivel mindenkit izgat a saját temetése, végig is nézi azt. A halál után kitágulnak az ember érzékszervei, az elhunyt belelát az emberek lelkébe, gondolataiba. És nagyon sokszor egy ilyen temetési szertartáson derül ki, hogy kivel milyen volt valójában a viszonya. Életében becsaphatták, félrevezethették őt, de amikor meghal valaki, úgy kiélesednek az érzékszervei, hogy belelát az itt maradottak lelkébe, a gondolataiba, érzéseibe, és látja, hogy melyik emberben ő milyen érzéseket, emlékeket hív elő. Ez sok esetben nem túl kellemes, nagy csalódásokra ad lehetőséget, de ugyanakkor az őszinteség pillanata is. Megtudja az ember - legkésőbb halála után -, hogy kivel milyen volt a kapcsolata.A temetési szertartást tehát látja az elhunyt is, emiatt úgy kellene azt kialakítani, hogy ne csak az itt maradottaknak legyen segítség, hanem számára is. forrás : napfenyes.hu /

Életünk évtizedei alatt rengeteg súrlódás, ütközés történik, különösen a közelünkben élő emberekkel. Emiatt fájdalmat érezhetünk vagy fájdalmat okozhatunk. A halál, bár a legfájdalmasabb esemény, mégis olyan fájdalmat szabadíthat fel a lélekben - abban aki elmegy, és abban aki itt marad -, amely már nem csupán a szenvedés fájdalma, hanem az abból való továbblépés reménye is. A halál idején - bármilyen módon történt, bármilyen módon érint is az elválás -, mindig bűntudat keletkezik az emberben és a haldokló vagy halott lelkében is. Hiszen a halál szembesítés. Vizsgálatra késztet és elválaszt attól ami történt. Vagyis megadja a feloldás, a megbocsátás, a felejtés ajándékát, hogy tiszta lapot kezdhessünk. Nem szükséges hogy az itt maradt hozzátartozó vagy az elhunyt fájó emlékeket őrizgessen megnehezítve a továbbélés útját. Mivel a lélek is tovább él a túlvilágon, és aki a földi életét folytatja, az is tovább él, a lélekben megőrzött információk a másik lélekről olyan örömteli spirituális köteléket jelenthetnek, ami fölemel az elválás miatti bánatból. Bármi történt is, ha az eltávozott megtapasztalta - akár csak utolsó óráiban is - a felé irányuló szeretetet, vagy az, akitől ő elvált, megtapasztalta az ő lelkének felé irányuló bocsánatkérését, szeretetteljes búcsúját, a legjobb ellátást, útravalót kapta amit kaphatott, amikor eltávozott.

Annak, aki kénytelen eltemetni a másikat, már szintén nem annyira a testi dolgok, a testi emberként átélt helyzetek lesznek fontosak, hanem az a lélekben a másikról megtapasztalt szeretetélmény, ami a test elmúlása után is vele marad. A léleknek a lélek világába történő visszatérése egy könnyebb, tisztább életet jelent. Amikor a lélek elfárad a földi munkában, szüksége van arra, hogy elinduljon az ismeretlen felé, új állapotokat találjon, megnyílhasson, kipihenhesse magát. Vagyis új ismeretei újra erővel tölthessék fel. Annak, aki nem követett el nagy spirituális bűnöket önmaga, mások vagy Isten ellen, valóban egyfajta megváltás a halál, amelyben nem téged hagyott el, hanem azokat a kötelékeket, amik eddig mint lelket akadályozták. Mert önmaga megismerése által szabaddá vált.

Amikor az elhunyt megjelenik egy álomban, az nem mindig azt jelenti, hogy ő valóban ott van, a halottak lelke ugyanis viszonylag alacsony százalékban „jár vissza”. Az a tévhit, amely szerint az elhunytak keresik a kapcsolatot földi hozzátartozóikkal éppen azon a téves tapasztaláson alapul, hogy gyakran (pl. álomban) „látjuk” őket, noha ennek a jelenségnek többnyire nincs spirituális tartalma, csupán az elhunythoz való ragaszkodás, az elhunyt EMLÉKE az, ami ilyenkor jelen van – vagyis a visszaemlékező ember a saját emlékeiből hívja elő újra és újra a halott jelenlétét. (Ezt használják fel pl. a halottlátók, amikor a kapcsolatot létre hozni akaró hozzátartozónak az ő személyes lelki tartalmából kivetítik/megjelenítik a már eltávozott személy szellemét, úgy mintha az tényleg ott volna.)

A halál, bármilyen szörnyű is, szükséges velejárója az emberi életnek. Arra a kérdésre, hogy konkrétan mi történik a halál után, vagyis amikor a Földtől, az anyagitól végleg elválik valaki, több száz szellemi közvetítés után azt tudom neked válaszolni, hogy nem tudom. Én ugyanis ebben a világban élek, úgy ahogy te - emberként. Hogy azok akik elválnak végleg, hogyan élnek tovább, emberileg fel nem fogható. Arról csak általános ismeretek vannak - a közbeeső útról, például a fényről, az alagútról, a hangról -, de az általánosítás mindig tévutakhoz vezet és tévtanokat hoz létre. A halál utáni lét nem olyan dolog, amit az ember megismerhet, mert számunkra, emberek számára felfoghatatlan lelki tartalmak is megjelennek a lélekben odaát. Vagyis a végtelenig tágítható érzéseink, átéléseink egyszerűen nem léteznek még itt a Földön a mi számunkra. Ezért nem is alkothatunk képet magunknak róla....

forrás: agnesmedium

Brene Brown: A sebezhetőség ereje

"A kapcsolatok miatt vagyunk itt a földön.
A kapcsolat ad értelmet és jelentést az életünknek.
Erről szól az egész. Ahhoz, hogy létrejöjjön egy kapcsolat engednünk kell, hogy lássanak minket. Igazán...."
(...)
"Teljes mértékben elfogadták hogy sérülhetnek is.
Mert hitük szerint épp az ami sebezhetővé tette őket, volt az, ami széppé tette őket..."

A többi csodálatos felfedezést a "szívből élés" -ről elmondja Brene a videóban.
Megéri végignézni a 20 percet!
(ha elindítottad a videót a kurzort vidd a jobb alsó sarokba és megjelenik a 42 languages gomb, ott válaszd a hungarian lehetőséget a magyar felirathoz! )

Találkozás Önmagaddal

"Minden dolog, még a legkisebb vízcsepp, vagy az idő legrövidebb pillanata is azonos a mindenséggel. Mindezt azonban csak elméletben tudjuk. A megvilágosodásban azonban át is éljük ezt az igazságot.
Az élmény pedig nagy biztonságot és nem sejtett boldogságot ad.
A nem megvilágosodott ember saját /empirikus / énjének rabja.
De ez az én, amelyet ő igazi önmagának tekint, csak időleges.
Nem ez az ő tulajdonképpeni lényege. Igazi énjét vagy önmagát még nem pillantotta meg. Ki kell lépnie vélt énjéből, én-tudatából.
Csak ekkor tudja felfogni igazi önmagát, lényegét és érheti el az igazi valóságot."

"A megvilágosodáskor énünk képessé válik rá, hogy önmagát tiszta létében megtapasztalja. A megvilágosodás további hatása egyfajta természetes öröm és megelégedettség. Ez az öröm a test és a szellem közötti harmónia következménye. Annál intenzívebbé és tartósabbá válik, minél tovább jutottunk benne."

"Hogy ide eljussunk, szellemünknek üressé kell válnia.
A szellem üressége nem révület és nem nyitott szemmel való alvás.
Hiába való azon bosszankodni, hogy a gondolatoktól nem tudunk megszabadulni, mert így hozzátapadunk a bosszúságunkhoz,
ami még károsabb.
Mindenképpen el kell hagynunk a dialektikus gondolatmeneteket és a logikus következtetéseket.
A megvilágosodás útjának ezek a legnagyobb akadályai.
Nem lehet intellektuális erőfeszítéssel elérni, csupán intuícióval!

"Ahhoz, hogy a megvilágosodás a miénk lehessen, őszinteségre és alázatosságra van szükségünk.
A megvilágosodás a lélek tudatos tudása.
Az emberiség a megvilágosodásban ismeri fel először Isten mindenható Erejét, határtalan Részvétét, végtelen Fényét és hiánytalan Tökéletességét.
A megvilágosodás érezteti meg velünk, hogy mi is Isten valójában. 

A megvilágosodás előtt Isten elméleti; a megvilágosodás után Isten gyakorlativá válik.
Amikor valaki valóban megvilágosult, nem látja a többi embert tökéletlennek és reménytelennek.
Attól a pillanattól, amikor megvilágosul, valódi egységet fog érezni másokkal, és mások úgynevezett tökéletlenségeit úgy fogja látni, mint Isten tapasztalatát, amit rajtuk keresztül él át."

Sri Chinmoy

Szexuális Erő és Jóga

A tengerparton apálykor számtalan kagylót találunk,
melyeket a hullámok partra vetettek s a nap kiszárított.
Gyermekként megpróbáltam az ilyen fél kagylókat összerakni,
hogy újra eggyé váljanak.
Ezek közül sok egyszerű, egészen sima volt, a széle is sima és lapos.
Ha nem is egy kagyló két feléről volt szó, gyakran mégis egészen jól összepasszoltak, s így össze tudtam őket illeszteni.
A hátukon nem sima, és szélükön már hullámos kagylók már ritkábbak voltak. Ezek sokkal szebbek és különlegesebbek voltak.
Ezeket már csak akkor tudtam összeilleszteni, ha egy és ugyanazon kagyló két feléről volt szó, tehát csak ha összetartoztak.
Egy idegen félkagylóval nem alkottak egy egészet...

Így vagyunk mi emberek is.
A fejlődés elején az ember sok tár­sat találhatna,
akikkel békében élhetne együtt.
A férfi megteremti az egzisztenciát, dolgozik a családért, az asszony gondoskodik a férjéről és a gyerekekről - ők ketten békében,
együtt viselik az élet terheit.
A szokás­jog, a közös gyerekek és a család összeköti őket, bár még minden mélyebb szellemi összetartozás nélkül, mivel ők maguk még nem szellemiek, nem egyéniek.
Minél szellemibb, differenciáltabb és egyénibb egy ember, annál fontosabb számára, hogy házastársa minden szem­pontból megfeleljen a saját fejlettségi fokának.
Minél egyénibb egy ember jelleme, annál kevésbé tud egy hoz­zá nem illő társsal együtt élni, s békesség sem lehet kö­zöttük.
Minél magasabban áll egy ember lelki útján, annál fontosabb számára, hogy társnője szellemi szintje, intelligenciája, gondolkodásmódja, ízlése, szerelme minden részletében, sőt egész természete,
tökéletesen megfeleljen az övének.
Csak vele lehet boldogító, kielégítő szexuális kapcsola­ta, melyben mindkét rész szellemben, testben és lélek­ben, tökéletes Egységet alkot.

Légy Önmagad mestere!

Egy Mester épp a halálán volt, mikor a tanítványai köré gyűltek és megkérdezték:
-Mester sohasem árultad el nekünk, ki volt a te mestered, sokszor kérdeztük,
de te mindig kitértél a válasz elől, de most, hogy elhagyod ezt a világot, kérünk áruld el nekünk.
A mester így felelt:
-Azért nem válaszoltam soha erre a kérdésre, mert nem volt kizárólagos mesterem, sok-sok embertől tanultam.
Az első tanítóm egy kisgyerek volt:

Egyszer elmentem egy városba. Noha akkoriban még nem ismertem az igazságot, igen művelt, tanult ember voltam. Híres tudósként ismertek szerte az országban, sőt még külföldön is. Az emberek járni kezdtek hozzám, abban a hitben , hogy én ismerem az igazságot, én pedig tudtomon kívül úgy tettem, mintha tényleg ismerném, pedig öntudatlan voltam.
Tanító lettem de anélkül, hogy bármit is ismertem vagy tapasztaltam volna az Igazságból, anélkül, hogy beléptem volna a saját belső világomba, mégis óriási jelentőségű dolgokról beszéltem. 
Ismertem az összes szent iratot, mind a kisujjamban volt.
De képzeljétek el, a történet idején olyan helyen voltam, ahol senki sem ismert, és igencsak sóvárogtam rá, hogy valaki feltegyen már nekem egy kérdést, és megmutathassam, mit tudok. 
De senki nem kérdezett, három napig csendben kellett maradnom.
Olyan volt ez számomra , mint egy böjt. Már nagyon ki voltam éhezve a hallgatóságra, valakire aki figyel rám, de senkivel se találkoztam, aki ismert volna.
Bementem a városba. 
Esteledett, és épp arra jött egy kisfiú, aki egy agyaglámpást tartott a kezében....megszólítottam:
- Fiam, kérdezhetek tőled valamit? Hová viszed ezt az agyaglámpást ?
- A templomba - válaszolta a fiú.
- Nagyon intelligensnek látszol... elárulsz nekem még valamit? Magad gyújtottad meg ezt a lámpást?
- Igen - felelte a fiú.
-Akkor kérlek, felelj még egy harmadik kérdésre! Ha te gyújtottad meg a lámpást, akkor meg tudod mondani, honnan jön a láng? Hisz látnod kellett.
A fiú elnevette magát.

- Mutatok valamit. Csak figyelj!! - mondta
Azzal elfújta a lángot, majd így folytatta:
- A láng a szemed előtt tűnt el. Meg tudod mondani, hová ment? Hiszen látnod kellett!
Nem tudtam felelni, elszégyelltem magam, leborultam és megcsókoltam a lábát.
Ekkor jöttem rá...ő volt az első mesterem.
Abban a pillanatban ráébredtem, hogy az összes filozófiai és metafizikai tudásom hasztalan.
Egyetlen dolgot sem tudok magamtól...még azt sem, hogy honnan jön és hová megy a fény a lámpásból....és közben arról beszélek, ki, hogyan és mikor teremtette a világot! 
A fiúval való találkozásom után eldobtam az összes addig tanult ismeretemet; elégettem minden szent iratomat. Felhagytam a gondolattal, hogy híres legyek, sutba dobtam egész hírnevemet.
Koldulni kezdtem, mindenki elől eltitkolva kilétemet, és lassanként, egyre mélyebbre jutottam a meditációban, felfedeztem a saját intelligenciámat, és egyé váltam vele.
És azzal a mester lecsukta szemét és békében távozott.
A tanítványok álltak még egy darabig, mély csend ereszkedett rájuk, és megértettek mindent:
"Légy önmagad mestere. A válaszok benned vannak.
Csak az a helyes módszer, ami a valódi Önmagadhoz visz közelebb.
Ha nem a saját tapasztalatod alapján tanulsz, akkor a tudásod teljesen haszontalan.
Merülj el magadban."

Osho: A halál művészete

"Pár hónappal ezelőtt meglátogattuk barátommal haldokló apját.

Sok látogatója volt. 

A teste mar a végét járta.

Általában közömbös volt mindenkihez de amikor a látogatók elmentek, kinyitotta a szemét és így szólt hozzánk:

- Úgy érzem, mintha két testem lenne az egyik beteg a másik pedig teljesen egészséges

- Helyes! - mondtuk - az egészséges test vagy te, maradj azzal.

- Jó - felelte, és becsukta a szemét.

Ahogy ott ültünk a betegágy mellett, éreztük,ahogy az energia megváltozik.

El sem akartuk hinni ezt az érzést; olyan volt, mintha Veled lennénk darsanon, ugyanaz a csodálatos végtelen csend... Kicsit furcsán éreztem magam, hogy én - aki  meg nem éltem, hanem csak elképzeltem - mondom ezeket a szavakat olyan valakinek, aki éppen átéli azt.

Miután eljöttünk, kicsit jobban lett, hazament, s otthon, a saját ágyában, békében meghalt.

Szeretett Bhagwan, annak ellenére, hogy tíz éve vagyok veled, annyira tudatlannak éreztem magam ez előtt az ember előtt, aki végül olyan bizalommal, tisztasággal és békével adta meg magát a halálnak..."

Ez az élmény, amin keresztülmentél, mindig megtapasztalható, amikor valaki a halálán van.

Mindössze egy kis éberség kell hozzá.

A barátod apja éber volt - ahhoz az élményhez nincs szükség túl sok éberségre.

A halál pillanatában a fizikai test kezd elválni a szellemitől.

Egyébként ez a kéttest annyira össze van fonódva, hogy nem tudsz különbséget tenni. De amikor meghalsz - épp, mielőtt meghalsz -, a két test kezd elkülönülni egymástól.

Most elválik az útjuk; a fizikai test fizikai elemeire bomlik, a spirituális test pedig folytatja vándorútját egy új születés, egy új forma, egy új anyaméh felé.

Ha az ember egy kicsit is tudatos, akkor maga is láthatja, és mivel azt mondtad neki, hogy ő az egészséges testhez tartozik, nem pedig ahhoz, amelyik beteg és haldoklik...

Ezekben a pillanatokban a bizalom nagyon könnyen létrejön, mert az egész dolog ott játszódik le az ember szeme előtt. Nem tudja azonosítani magát a széteső testtel; rögtön felismeri a tényt, hogy ő valami finomabb dologhoz tartozik, az egészségeshez.

De még egy kicsit segíthettél volna a haldoklón. 

Jól csináltad, de nem elég jól. Már ez az élmény is - hogy nem azonosította magát a fizikai testtel- rögtön megváltoztatta a hely energiáját.

Csendes, békés lett.

De ha megtanultad volna asegítség művészetét, hogy hogyan segíthetsz a haldoklón, akkor nem álltál volna meg ott, ahol megálltál.

Még valamit feltétlenül mondanod kellett volna neki, mert a bizalma megvolt - a halál pillanatában mindenkinek megnő a bizalma. Az élet az, amelyik problémákat, kétségeket állít eléd; az életben mindig halogatni akarsz - a halál nem ér rá halogatni. Nem mondhatod, hogy 'majd később megpróbálom', hogy 'majd holnap, meglátjuk'.

Most rögtön, ebben a pillanatban megkell tenned, mert lehet, hogy a következő pillanat már túl késő...azt már nem éred meg.

És mit veszíthetsz, ha legalább most bízol? A halál úgyis mindent elvesz tőled;a bizalom tehát teljes lehet, időd sincs a bizalmatlankodáshoz.

És világosan látod azt is, hogy egyre inkább eltávolodsz a fizikai testedtől.

Jól tetted, hogy azt mondtad neki, hogy 'te az egészséges testhez tartozol'.  

De ezután így kellett volna folytatni:

- 'Látod mindkét testet, de csak megfigyeled őket; figyeled a haldokló testet, ami fizikai, és figyeled az egészségest, ami lelki. De akkor ki vagy te? Mindkét testet látod, tehát te minden bizonnyal egy harmadik vagy - egyik sem lehetsz a kettő közül.

Ez az a folyamat, amit Bardonak hívnak. 

Egyedül Tibet fejlesztette ki a halálművészetét. Míg az egész világon az élet művészetét igyekeznek megalkotni, addig Tibet - a világon egyedül - kifejlesztette a halál tudományát és művészetét.

Úgy hívják: a Bardo.

{...}

Érezted, ahogy a csend leereszkedik - de érezhetted volna azt is,ahogy a zene leereszkedik, ahogy az energia táncol körös-körül, érezhettél volna egyfajta illatot, ami betölti a teret... Akkor az ember arcán előtűnt volna egy új jelenség - a fény aurája.

Ha a második lépést is megtette volna, akkor ez a halála az utolsó lehetett volna.

A Bardo erre a halálra azt mondja, hogy ez a Nagy Halál, mert ezután nem születszegy másik formába, egy másik börtönbe; ezután megmaradsz az örökkévalóban; a tengernyi tudatban, ami betölti a világegyetemet.

Emlékezzetek tehát - bármelyikőtökkel megtörténhet... miközben egy barátod,egy rokonod, az anyád, az apád halálán van, te ott vagy vele; segíthetsz neki, hogy felismerjen két dolgot:

először,  hogy ő nem a fizikai test - és ezt nagyon könnyen felismeri egy haldokló.

Másodszor - és ez egy kicsit nehezebb, mint az előbbi, de ha az elsőt felismerte, akkor jó esélye van arra, hogy a másodikat is felismerje -, hogy ő a másik 'test' sem; hogy ő mindkettőn túl van.

Ő a tiszta szabadság, a tiszta tudat.

Élet a halál után...

Ha őszinte akarok lenni, nem hittem benne igazán.
Akkor sem, ha voltak betekintés élményeim , mert az agyam elkezdett variálni, hogy "persze persze, de még élek, lehet hogy csak agyi működés feltétele ez is.."
De mi van ha tényleg meghalok?
Tényleg létezem test nélkül, vagy csak a sötét semmi?
Megszűnik minden?
A film után maradtak még kérdéseim, a téma kimeríthetetlen,
de tudtam hogy ez igaz...
Nézzétek nyitottan és érezzétek.
Mindhárom elmesélő más egyéni szemszögből tapasztalta,
mégis van ami közös...a legfontosabb!

https://youtu.be/rCz8JJ0si8k

Fliegauf Benedek: Csillogás

Course in Miracles?...Út a Csodákhoz!

Egy könyv ami nem csak elmélet!
A Mennyei Prófécia és Eckhart Tolle gyakorlati alkalmazásai után is azt mondom: Ez valami más!
Valahogy máshonnan és másképp kapcsol át egy magasabb tudatszintre.

"Egy három részből álló könyv, melynek címe A Course in Miracles * Út a csodákhoz * egy olyan jelenség, amely több ezer ember életére van rendkívüli hatással a világban. E három részből álló könyv egy 1965-ben kezdődött belső diktálás során érkezett a Columbia University (Columbia Egyetem, USA) egyik pszichológusához. Tízévnyi előkészület után, először 1976-ban adta ki a Foundation for Inner Peace (Belső Béke Alapítvány, USA).
Azóta mind az ötven amerikai államban, és közel ötven más országban több, mint 1.500.000 példányát vásárolták meg az élet legkülönbözőbb területéről érkező, mindenféle vallású nők és férfiak, anélkül, hogy a könyvet bárhol is reklámozták volna!
A Kurzus egyik részét a 669 oldalnyi Szöveg alkotja, amely e gondolkodási rendszer alapját képező elméleti hátteret adja meg.

A 488 oldalas Diákok tankönyve 365, az év minden napjára szóló feladatot tartalmaz.

A Tanítók Kézikönyvének 92 oldala olyan kérdésekre válaszol, melyek nagy valószínűséggel felmerülnek mindenkiben, aki elvégzi a Kurzust, valamint a könyvekben használt néhány alapfogalmat tisztázza.

Bár a Kurzus alapvetően teljesen önállóan végezhető, mégis világszerte több száz tanulócsoport alakult.

Bizonyos értelemben az Út a csodákhoz újrafogalmazza a főbb világvallások bölcsességének alapigazságait.

A Kurzus anyaga azonban spirituális tanítás – nem pedig egy újabb vallás.
Bár keresztény terminológiát használ, alaptermészete ökumenikus, valamint kijelenti, hogy „egyetemes hittudomány nem létezik, azonban a világméretű megtapasztalás nem csak lehetséges, hanem szükséges is”!

A Kurzus nem nevezi magát az „egyetlen útnak”, sőt világosan megfogalmazza, hogy csak egy, a személyes átalakulást elősegítő, több ezer „egyetemes tanulóösvény” közül.

Az Út a csodákhoz nyelvezete kivételesen mély és gazdag. A Szöveg és a Diákok tankönyvének több része kifejezetten költői, sőt, „blank verse” (10 vagy 11 szótagos, jambusokból álló, rím nélküli verssor) formában íródott. Emiatt sokan a világirodalom legértékesebb művei közé sorolják e könyvet. A Kurzus intellektuálisan kifinomult gondolatrendszert épít fel. A spirituális inspirációt mély pszichológiai rálátással párosítja, miközben olyan jelenségekkel foglalkozik, mint a hiedelmek, a védekező mechanizmusok, az észlelés és az identitás.


Ugyanakkor az Út a csodákhoz rendkívül gyakorlatias. A Tankönyv napokra lebontott feladatai egy szisztematikus, lépésről-lépésre működő megközelítést kínálnak, mely segítségével jól alkalmazhatók a Kurzus alapelvei.
Ezek a leckék nem igényelnek sok időt, vagy hosszan tartó gyakorlást, de elvégzésükhöz szükség van a hajlandóságunkra ahhoz, hogy a világra vonatkozó értékrendünk minden alkotóelemét megkérdőjelezzük,
valamint ahhoz, hogy képesek legyünk a dolgokat másként – Isten szemével – látni.

Az Út a csodákhoz tanításai szerint két alapvető gondolatrendszer létezik: az egyik az észlelésé, a másik a tudásé. Az észlelés gondolatrendszere önmagából fakadóan egy látszólagos világot épít, mivel az értelmezésen alapul, nem pedig a tényeken.

Alapját az Istentől és egymástól való elkülönültségünkre vonatkozó hiedelmünk képezi.
Ebből fakadóan hiszünk a gonosz, a bűn, a bűntudat, a félelem és a hiány létezésében.
Mindez a látszatok világa, a születéssel és a halállal, az idővel és az állandó változással.
Az észlelés eme gondolatrendszerét nevezi a Kurzus egónak; olyan hiedelmek sorozatának,
amelyek középpontja a test, mint egyetlen valóság, valamint létezésünk határa.
A tudás világa azonban az igazságról szól. A Kurzus tanításai szerint a valódi világ – amely az igazságot tükrözi – csak spirituális látással észlelhető; testünk szemei nem látják. Az egység, a szeretet, az ártatlanság és a bőség világa a tudásé.

A Kurzus szerint a valóságot kizárólag Isten gondolatai alkotják, melyek szeretetteljesek, állandóak, időtlenek és örökkévalók.
A gonoszság, a bűn és a bűntudat a téves észlelés eredményei.

A bűn nem más, mint a szeretet hiánya; egy hiba, amely korrekciót és szeretetet igényel, nem pedig bűntudatot és büntetést.


Ha az észlelés világában – vagyis az ego gondolatrendszerében – ragadunk, az olyan, mintha csapdába estünk volna egy álomban. Ahhoz, hogy a valóságban felébredhessünk, a visszájára kell fordítanunk a gondolkodásunkat, és ki kell javítanunk a hibáinkat.

A felébredéshez segítségre van szükségünk, mert fizikai érzékelésünk csak azokat az információkat fogadja el, amelyek az álom valóságosságában való hitünket erősítik.

Az Út a csodákhoz a felébredés ösvényét kínálja nekünk azzal, hogy felhívja figyelmünket általános észlelésünk és identitásunk érzékelésének torzulásaira.
Módszert ad a kezünkbe ahhoz, hogy korrigálhassuk e tévedéseket, és tisztábban láthassuk önmagunkat és a világot is.
Az észlelés e megváltozását nevezi a Kurzus csodának.

Sok más gondolatrendszertől eltérően az Út a csodákhoz nem javasolja a világtól való elvonulást. Tanítása szerint kapcsolataink a tanulás, a felébredés és a gyógyítás egyedülálló lehetőségét rejtik.

A Kurzus több megközelítési módot is ajánl, melyek segítségével meggyógyíthatjuk a félelem és a hiány érzésén alapuló kapcsolatokat.

A többi emberhez való viszonyulásunkat arra használhatjuk, hogy elengedjük a múltat, a bűntudat és a sérelmek minden terhével együtt. Ehhez az eszköz az önmagunknak és a többieknek való megbocsátás.

A Kurzus értelmezése szerint a megbocsátás az, amikor felismered, hogy a sérelem, amely testvéred részéről ért, a valóságban nem történt meg. A megbocsátás nem nézi el a bűnöket és teszi ezzel valóságossá őket.
Az ő szemszögéből a bűn elkövetése nem történt meg. A megbocsátás nem a támadásról vagy a gyűlöletről szól, hanem a szeretet megnöveléséről ott, ahol erre a szükség megmutatkozik. Ha képesek vagyunk ilyen módon megváltoztatni észlelésünket, elmozdíthatjuk természetes örökségünk, a szeretet jelenlétének tudatosítása előtt tornyosuló akadályokat.



Az Út a csodákhoz célja, hogy kiképezzen rá, hogyan tudunk Isten hangjára, a Szent Szellemre figyelni. Isten elméjének kiterjesztéseként ő szolgál belső vezetőnkként; irányítja a gondolatainkat, pontosan megmondja, hogy mi a teendőnk, és megfelelő irányba tereli minden erőfeszítésünket.

A valódi hatékonyság érdekében az a dolgunk, hogy megtanuljunk saját, belső tanítónkra hagyatkozni, ahelyett, hogy kívülről várnánk a segítséget.

E vezettetés által rábukkanhatunk az egyedül nekünk szánt, Istentől kapott feladatunkra.
 az idézet www.nyugvopont.hu oldalon olvasható * Sarkadi Krisztina

* Ez az összefoglaló a www.miraclecenter.org honlapon megjelenő, angol nyelvű könyvismeretező alapján készült. "

Hellinger féle családállítás...mi ez??

Nem is olyan régen beszéltem a Stúdió foglalkozásairól valakivel,
aki rákérdezett hogy ez a hellinger módszer valami családfakutatás?
Emlékszem először nekem is ez jutott eszembe róla.
Tehát fontosnak tartom, hogy pár szóval felvázoljuk mit takar
ez a terápia.

Alapja Bert Hellinger kutatásaira épül:
"A család szellemi mezejét az egyénhez tartozók, a szigorúan vett vér szerinti családtagok és a más kötődések miatt odatartozók alkotják.
Ez a szellemi mező állandóan jelen van az egyén életében, és a mező törvényei irányítják az egyén életét, olykor az egyén tudomása nélkül.
A Bert Hellinger által "szellemi mező" -nek nevezett jelenséget közel azonos időben Rupert Sheldrake, biológus morfogenetikus mezőnek írta le. Ebben a mezőben időtlenül működnek a kapcsolatok."

A családfelállítást kérő egyén, vezető segítségével,
képet kap a családrendszeréről.
Az állítás során képviselők jelenítik meg az egyén családtagjait,
és érzékelhetővé válnak az őket összekötő erők.
Ezáltal az egyén megláthatja, hogy milyen kiegyenlítetlenség az, ami őt visszatartja, vagy ki helyett él boldogtalan életet.
A tudatosulás magában hordozza a változtatás lehetőségét.

Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
A résztvevők leülnek körben, és  a csoportvezető összefoglalja,
hogy mi is fog történni.
Ezután mindenki pár szóban elmondja mi a jelenlegi probléma,
 amivel foglalkozni szeretne.

Pl.:
Nem működik a párkapcsolatom...
Gyermekemmel rossz lett a viszony...
Állandóan konfliktusba kerülök a munkahelyemen...
Félek a családalapítástól...

Súlyos betegséggel küzdök...
Soha nem jövök ki a pénzemből egyre több a tartozásom,
egyre mélyebbre süllyedek anyagilag, lelkileg...stb stb...

A vezető megkéri az első állítót, hogy válassza ki a családja képviselőit  és azt is aki őt magát fogja képviselni, ő ugyanis kívülről fogja nézni hogy jobban rálásson az egész helyzetre.(A vezető az elmondottakból már tudni fogja, hogy kiket kell megjeleníteni a szereplőknek)
Ők elhelyezkednek a terem közepén, és egy kis idő után a vezető megkérdezi mit éreznek, hogy ki mellé állnának szívesebben, stb.

Ekkor már a szereplők közvetíteni fogják az állító családjában kialakult viszonyokat, ami az illető életében rejtve maradt többnyire.

A lényeg hogy a vezető segítségével újra visszaállítsák a megjelenített család-lélek harmóniáját, és így nagy feloldások történhetnek a szereplők között!

A módszerben az a legcsodálatosabb hogy látható és kézzel fogható, milyen nagy erővel jelennek meg a családtagok másokon keresztül. 

Amikor minket állít be valaki a saját problémája felvázolására egy szereplőnek, akkor lehet valóban megérezni, hogy eddig a teremben ülő semleges személyek iránt hirtelen mély érzések, reakciók törnek fel belőlünk. Természetesen amikor a képviselő szerepünket "visszaadjuk", kilépünk belőle, ismét a saját energiarendszerünkbe leszünk!

Ennél a módszernél is nagyon fontos hogy a megértés a lehetőség a változásra, de ezt tudatosan kell a jövőben figyelni hogy amikor felbukkanna a régi minta, nekünk vissza kell kapcsolni arra az újra amit megláttunk és már  tudunk. Nem a régit erősíteni és meginogni, hanem egyre szilárdabban kitartani az új lehetőség felé, amit már a kezünkbe adott a megértés!

Rendszeresen  lehetőséged van kipróbálni a módszert,
akár segítőként akár saját problémád felállítására.
Az állításokat Rudnicai Margó vezeti.