A napokban beszélgettem régi kedves barátnőmmel, és felvetődött az "Önismeret" kérdése. Mivel a hivatalos titulusomban is benne van a szó, nem árt ha kibontjuk kicsit.
Mit jelent az valójában, hogy Önismeret?
Meg lehet ismerni magunkat?
Rátalálhatunk a valódi Önmagunkra?
És az miért jó nekünk?
Kezdjük a hétköznapi résszel. /Nagyon tömören és lebutítva, mert erről is könyveket írnak és lehetne is írni még./
Akit a többség önmagának nevez, az a személyiség, és mélyebb rétege a karakter.
Ezek az életben (és már az anyaméhben) kapott hatások következtében alakultak ki, és lesarkítva, egy analizáló, reagáló és cselekvő rendszert képeznek.
Ebben vannak jó és rossz hozott minták, sérült részek, tehetségek, adottságok, hajlamok, szóval egy nagy leves, amiben úszol.
Attól függ milyen életfeladatokba, szakaszokba lépsz, aktivizálódnak az ehhez szükséges megélni-való drámák, szülői minták, és ha szerencsés vagy átlátod őket, és a jót viszed tovább, a rosszakat pedig feldolgozod.
A tudatosabb egyének többnyire rálátnak, és ki tudják kerülni a rossz szokásokat, helyzeteket, illetve könnyebben élik meg a nehéz szakaszokat is.
(Tudatosabb lehet bárki, aki természetéből fakadóan közelebb van, vagy majd élete során kerül közelebb önmagának azon részéhez, amit lejjebb, a második szakaszban részletezek! )
DE!
Mindenkinek a tudatszintje lezuhan, ha negatív stresszhelyzetben van!
Azaz olyankor, ha akarjuk ha nem, bekapcsol a robotpilóta, és a levesből a legismertebb reakciót választjuk. Na például ilyenkor érezzük úgy, hogy pont olyan vagyok mint az anyám, az apám, stb stb..
A hétköznapi önismeretnek az lenne az egyik küldetése, hogy a levesből mi válasszunk tudatosan, tehát az energiánkat próbáljuk meg szinten tartani, hogy ne zúgjunk le a legmélyebb pokolig.
Arról külön fejezet szólhatna, hogy ki hogyan talál vissza az egyensúlyához.
Ez már egyéni, és tényleg ismernünk kell magunkat, hogy mi a jó nekünk! Ez is önismeret!
Ráadásul ez nem önzés, mert ha te jól vagy, utána jó lesz a környezetednek is. Teljesen logikus!
Csapatépítő tréningen mindig elmondom, hogy ha a főnök negatív stresszben tartja a beosztottakat, azzal csökken a teljesítményük. (megfélemlítés, szégyen, kimerültség, stb)
Igen, van pozitív stressz is. A célorientáltság, és az erre motivált egyének tele lesznek energiával.
A másik része a dolognak, hogy ne azonosítsuk magunkat az identitásainkkal, ne ragaszkodjunk egy-egy szerephez, ami valószínű egy adott életkorhoz és élethelyzethez kellett.
Elég szomorú, amikor a kemény rocker, vagy a suli legmenőbb csaja, esetleg a vagány deszkás fiú szerepek akkor is előtérben vannak, amikor már másra kéne koncentrálni, és teret engedni egy aktuálisabb és adott élethelyzethez megfelelőbb identitásnak.
Te nem veszíted el Önmagad, ha ezeket a szerepeket cserélgeted, mert ezek mind csak A Nagy Életjáték részei!
A hű vagyok önmagamhoz, az nem a szerepekhez való ragaszkodást jelenti!
Akkor vagy bölcs, ha a tarsolyodból a mindig aktuális részedet tudod előhozni.
Aki választani és formálódni tud, az vagy Te!
"Ürítsd ki az elméd, légy alaktalan. Forma nélküli, mint a víz. Légy olyan, mint a víz: kemény és lágy, de tudni kell, mikor kemény és mikor lágy." Bruce Lee
Ha mélyebben nézzük az Önismeretet, akkor most elszakadunk a hétköznapi részünktől:
A valódi magunkra találás egy katartikus spirituális élmény.
A katartikus alatt azt értem, hogy az egész lényünket rázza fel valami mély álomból, egy ködös illúzióból.
Ilyenkor azt a részünket tapasztaljuk meg Aki Örök.
A lelkünk, a végtelen szellemünk nyílik meg, és mi megérezzük, hogy mit jelent az öröklét, mit jelent hogy mindenki Egy.
Már jóval kézzelfoghatóbb lesz az egység a többi létezővel, és a saját bőrünkön tapasztaljuk a test furcsa holografikus világát.
Igen a materiális világ az álom.
Micsoda fordulat!
Ez az ÉN aki bennünk felébred, jóval hatalmasabb annál amivel-akivel a hétköznapokban azonosítjuk önmagunkat.
Innentől kezdve nem spiri-szlogen azt mondani, hogy Isten, vagy az Élet, a Végtelen Létezés, az Mind bennem van.
Hiszen átéltük!
Szőröstül bőröstül, a legkisebb atomig rezeg bennünk ilyenkor valami hatalmas energia.
Talán nem véletlen, hogy sokan ezt megvilágosodásnak hívják. Mintha minden sejtünk fénylene az örömben, és a könnyű szabad érzésben ami átjár.
Szó szerint minta súlytalanok lennénk, a fizikai testet alig érezzük.
A lelkünkben vagyunk.
Ráadásul olyan szeretettel van átszőve, amihez képest az összes eddigi életünkben megtapasztalt szeretetmorzsa, csak az árnyéka.
Megértjük, hogy a test az illúzió, és ez a részünk a Valóság.
Aki valóban benne volt, ezt már nem kérdőjelezi meg, hiszen mindennél erősebb és tisztább élmény.
Örömkönnyektől áztatva fejet hajtunk ettől az édes kegyelemtől, amit ez a pillanat ad nekünk.
Minden szenvedésünk hirtelen bagatell lesz, és a helyére kerül, mert megértjük, hogy ami ez mögött láthatatlanul de mindig jelen van, az végtelenül igazabb és hatalmasabb, ráadásul olyan jószándékú, hogy ennél nagyobb biztonságban még nem éreztük magunkat.
Nincs kegyetlen Isten.
Az út lesz kegyetlen, ha túl messzire kerültünk a fényünktől, a saját lámpásunktól.
Akkor nehezebb az élet, ha távol vagyunk a belső ragyogástól, ami a részünk, és összekapcsol minket a valójában megnevezhetetlen forrással.
Ne is adjunk nevet neki.
Csak keretbe zárjuk azt ami határtalan, ami mindent átjár és éltet, és minden tudás, ok és okozat benne rezeg, és annyi de annyi minden még.
Na MOST ismerted meg Önmagadat. Ez a valódi Te.
A Mag.
Aki a mellkasod mögött örülget, néha meg fáj, de próbál jelezni, hogy van itt még valami több, benézel?
Kíváncsi vagy a nyúl üregére?
Gyere!
Lisa
Mit jelent az valójában, hogy Önismeret?
Meg lehet ismerni magunkat?
Rátalálhatunk a valódi Önmagunkra?
És az miért jó nekünk?
Kezdjük a hétköznapi résszel. /Nagyon tömören és lebutítva, mert erről is könyveket írnak és lehetne is írni még./
Akit a többség önmagának nevez, az a személyiség, és mélyebb rétege a karakter.
Ezek az életben (és már az anyaméhben) kapott hatások következtében alakultak ki, és lesarkítva, egy analizáló, reagáló és cselekvő rendszert képeznek.
Ebben vannak jó és rossz hozott minták, sérült részek, tehetségek, adottságok, hajlamok, szóval egy nagy leves, amiben úszol.
Attól függ milyen életfeladatokba, szakaszokba lépsz, aktivizálódnak az ehhez szükséges megélni-való drámák, szülői minták, és ha szerencsés vagy átlátod őket, és a jót viszed tovább, a rosszakat pedig feldolgozod.
A tudatosabb egyének többnyire rálátnak, és ki tudják kerülni a rossz szokásokat, helyzeteket, illetve könnyebben élik meg a nehéz szakaszokat is.
(Tudatosabb lehet bárki, aki természetéből fakadóan közelebb van, vagy majd élete során kerül közelebb önmagának azon részéhez, amit lejjebb, a második szakaszban részletezek! )
DE!
Mindenkinek a tudatszintje lezuhan, ha negatív stresszhelyzetben van!
Azaz olyankor, ha akarjuk ha nem, bekapcsol a robotpilóta, és a levesből a legismertebb reakciót választjuk. Na például ilyenkor érezzük úgy, hogy pont olyan vagyok mint az anyám, az apám, stb stb..
A hétköznapi önismeretnek az lenne az egyik küldetése, hogy a levesből mi válasszunk tudatosan, tehát az energiánkat próbáljuk meg szinten tartani, hogy ne zúgjunk le a legmélyebb pokolig.
Arról külön fejezet szólhatna, hogy ki hogyan talál vissza az egyensúlyához.
Ez már egyéni, és tényleg ismernünk kell magunkat, hogy mi a jó nekünk! Ez is önismeret!
Ráadásul ez nem önzés, mert ha te jól vagy, utána jó lesz a környezetednek is. Teljesen logikus!
Csapatépítő tréningen mindig elmondom, hogy ha a főnök negatív stresszben tartja a beosztottakat, azzal csökken a teljesítményük. (megfélemlítés, szégyen, kimerültség, stb)
Igen, van pozitív stressz is. A célorientáltság, és az erre motivált egyének tele lesznek energiával.
A másik része a dolognak, hogy ne azonosítsuk magunkat az identitásainkkal, ne ragaszkodjunk egy-egy szerephez, ami valószínű egy adott életkorhoz és élethelyzethez kellett.
Elég szomorú, amikor a kemény rocker, vagy a suli legmenőbb csaja, esetleg a vagány deszkás fiú szerepek akkor is előtérben vannak, amikor már másra kéne koncentrálni, és teret engedni egy aktuálisabb és adott élethelyzethez megfelelőbb identitásnak.
Te nem veszíted el Önmagad, ha ezeket a szerepeket cserélgeted, mert ezek mind csak A Nagy Életjáték részei!
A hű vagyok önmagamhoz, az nem a szerepekhez való ragaszkodást jelenti!
Akkor vagy bölcs, ha a tarsolyodból a mindig aktuális részedet tudod előhozni.
Aki választani és formálódni tud, az vagy Te!
"Ürítsd ki az elméd, légy alaktalan. Forma nélküli, mint a víz. Légy olyan, mint a víz: kemény és lágy, de tudni kell, mikor kemény és mikor lágy." Bruce Lee
Ha mélyebben nézzük az Önismeretet, akkor most elszakadunk a hétköznapi részünktől:
A valódi magunkra találás egy katartikus spirituális élmény.
A katartikus alatt azt értem, hogy az egész lényünket rázza fel valami mély álomból, egy ködös illúzióból.
Ilyenkor azt a részünket tapasztaljuk meg Aki Örök.
A lelkünk, a végtelen szellemünk nyílik meg, és mi megérezzük, hogy mit jelent az öröklét, mit jelent hogy mindenki Egy.
Már jóval kézzelfoghatóbb lesz az egység a többi létezővel, és a saját bőrünkön tapasztaljuk a test furcsa holografikus világát.
Igen a materiális világ az álom.
Micsoda fordulat!
Ez az ÉN aki bennünk felébred, jóval hatalmasabb annál amivel-akivel a hétköznapokban azonosítjuk önmagunkat.
Innentől kezdve nem spiri-szlogen azt mondani, hogy Isten, vagy az Élet, a Végtelen Létezés, az Mind bennem van.
Hiszen átéltük!
Szőröstül bőröstül, a legkisebb atomig rezeg bennünk ilyenkor valami hatalmas energia.
Talán nem véletlen, hogy sokan ezt megvilágosodásnak hívják. Mintha minden sejtünk fénylene az örömben, és a könnyű szabad érzésben ami átjár.
Szó szerint minta súlytalanok lennénk, a fizikai testet alig érezzük.
A lelkünkben vagyunk.
Ráadásul olyan szeretettel van átszőve, amihez képest az összes eddigi életünkben megtapasztalt szeretetmorzsa, csak az árnyéka.
Megértjük, hogy a test az illúzió, és ez a részünk a Valóság.
Aki valóban benne volt, ezt már nem kérdőjelezi meg, hiszen mindennél erősebb és tisztább élmény.
Örömkönnyektől áztatva fejet hajtunk ettől az édes kegyelemtől, amit ez a pillanat ad nekünk.
Minden szenvedésünk hirtelen bagatell lesz, és a helyére kerül, mert megértjük, hogy ami ez mögött láthatatlanul de mindig jelen van, az végtelenül igazabb és hatalmasabb, ráadásul olyan jószándékú, hogy ennél nagyobb biztonságban még nem éreztük magunkat.
Nincs kegyetlen Isten.
Az út lesz kegyetlen, ha túl messzire kerültünk a fényünktől, a saját lámpásunktól.
Akkor nehezebb az élet, ha távol vagyunk a belső ragyogástól, ami a részünk, és összekapcsol minket a valójában megnevezhetetlen forrással.
Ne is adjunk nevet neki.
Csak keretbe zárjuk azt ami határtalan, ami mindent átjár és éltet, és minden tudás, ok és okozat benne rezeg, és annyi de annyi minden még.
Na MOST ismerted meg Önmagadat. Ez a valódi Te.
A Mag.
Aki a mellkasod mögött örülget, néha meg fáj, de próbál jelezni, hogy van itt még valami több, benézel?
Kíváncsi vagy a nyúl üregére?
Gyere!
Lisa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése