"Pár hónappal ezelőtt meglátogattuk barátommal haldokló apját.
Sok látogatója volt.
A teste mar a végét járta.
Általában közömbös volt mindenkihez de amikor a látogatók elmentek, kinyitotta a szemét és így szólt hozzánk:
- Úgy érzem, mintha két testem lenne az egyik beteg a másik pedig teljesen egészséges
- Helyes! - mondtuk - az egészséges test vagy te, maradj azzal.
- Jó - felelte, és becsukta a szemét.
Ahogy ott ültünk a betegágy mellett, éreztük,ahogy az energia megváltozik.
El sem akartuk hinni ezt az érzést; olyan volt, mintha Veled lennénk darsanon, ugyanaz a csodálatos végtelen csend... Kicsit furcsán éreztem magam, hogy én - aki meg nem éltem, hanem csak elképzeltem - mondom ezeket a szavakat olyan valakinek, aki éppen átéli azt.
Miután eljöttünk, kicsit jobban lett, hazament, s otthon, a saját ágyában, békében meghalt.
Szeretett Bhagwan, annak ellenére, hogy tíz éve vagyok veled, annyira tudatlannak éreztem magam ez előtt az ember előtt, aki végül olyan bizalommal, tisztasággal és békével adta meg magát a halálnak..."
Ez az élmény, amin keresztülmentél, mindig megtapasztalható, amikor valaki a halálán van.
Mindössze egy kis éberség kell hozzá.
A barátod apja éber volt - ahhoz az élményhez nincs szükség túl sok éberségre.
A halál pillanatában a fizikai test kezd elválni a szellemitől.
Egyébként ez a kéttest annyira össze van fonódva, hogy nem tudsz különbséget tenni. De amikor meghalsz - épp, mielőtt meghalsz -, a két test kezd elkülönülni egymástól.
Most elválik az útjuk; a fizikai test fizikai elemeire bomlik, a spirituális test pedig folytatja vándorútját egy új születés, egy új forma, egy új anyaméh felé.
Ha az ember egy kicsit is tudatos, akkor maga is láthatja, és mivel azt mondtad neki, hogy ő az egészséges testhez tartozik, nem pedig ahhoz, amelyik beteg és haldoklik...
Ezekben a pillanatokban a bizalom nagyon könnyen létrejön, mert az egész dolog ott játszódik le az ember szeme előtt. Nem tudja azonosítani magát a széteső testtel; rögtön felismeri a tényt, hogy ő valami finomabb dologhoz tartozik, az egészségeshez.
De még egy kicsit segíthettél volna a haldoklón.
Jól csináltad, de nem elég jól. Már ez az élmény is - hogy nem azonosította magát a fizikai testtel- rögtön megváltoztatta a hely energiáját.
Csendes, békés lett.
De ha megtanultad volna asegítség művészetét, hogy hogyan segíthetsz a haldoklón, akkor nem álltál volna meg ott, ahol megálltál.
Még valamit feltétlenül mondanod kellett volna neki, mert a bizalma megvolt - a halál pillanatában mindenkinek megnő a bizalma. Az élet az, amelyik problémákat, kétségeket állít eléd; az életben mindig halogatni akarsz - a halál nem ér rá halogatni. Nem mondhatod, hogy 'majd később megpróbálom', hogy 'majd holnap, meglátjuk'.
Most rögtön, ebben a pillanatban megkell tenned, mert lehet, hogy a következő pillanat már túl késő...azt már nem éred meg.
És mit veszíthetsz, ha legalább most bízol? A halál úgyis mindent elvesz tőled;a bizalom tehát teljes lehet, időd sincs a bizalmatlankodáshoz.
És világosan látod azt is, hogy egyre inkább eltávolodsz a fizikai testedtől.
Jól tetted, hogy azt mondtad neki, hogy 'te az egészséges testhez tartozol'.
De ezután így kellett volna folytatni:
- 'Látod mindkét testet, de csak megfigyeled őket; figyeled a haldokló testet, ami fizikai, és figyeled az egészségest, ami lelki. De akkor ki vagy te? Mindkét testet látod, tehát te minden bizonnyal egy harmadik vagy - egyik sem lehetsz a kettő közül.
Ez az a folyamat, amit Bardonak hívnak.
Egyedül Tibet fejlesztette ki a halálművészetét. Míg az egész világon az élet művészetét igyekeznek megalkotni, addig Tibet - a világon egyedül - kifejlesztette a halál tudományát és művészetét.
Úgy hívják: a Bardo.
{...}
Érezted, ahogy a csend leereszkedik - de érezhetted volna azt is,ahogy a zene leereszkedik, ahogy az energia táncol körös-körül, érezhettél volna egyfajta illatot, ami betölti a teret... Akkor az ember arcán előtűnt volna egy új jelenség - a fény aurája.
Ha a második lépést is megtette volna, akkor ez a halála az utolsó lehetett volna.
A Bardo erre a halálra azt mondja, hogy ez a Nagy Halál, mert ezután nem születszegy másik formába, egy másik börtönbe; ezután megmaradsz az örökkévalóban; a tengernyi tudatban, ami betölti a világegyetemet.
Emlékezzetek tehát - bármelyikőtökkel megtörténhet... miközben egy barátod,egy rokonod, az anyád, az apád halálán van, te ott vagy vele; segíthetsz neki, hogy felismerjen két dolgot:
először, hogy ő nem a fizikai test - és ezt nagyon könnyen felismeri egy haldokló.
Másodszor - és ez egy kicsit nehezebb, mint az előbbi, de ha az elsőt felismerte, akkor jó esélye van arra, hogy a másodikat is felismerje -, hogy ő a másik 'test' sem; hogy ő mindkettőn túl van.
Ő a tiszta szabadság, a tiszta tudat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése